Cégvilág

A kis cégek is lehetnek sikeresek

A nagyvállalati világban a struktúrák tervezői rengeteg kiszervezést alkalmaznak, külön kiszervezése van a termelésnek és a szolgáltatásnak is – mondta Horváth Miklós, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója és a Tale Direct Telemarketing Kft. ügyvezetője a HOA és a Világgazdaság közös, outsourcingról szóló konferenciáján. A logisztikai szolgáltatásokban komoly kiszervezések vannak, néhány iparágban jellemző, hogy a gyártás, a szervezés, a tárolás is kiszervezett, egészen addig a beszállító végzi a munkát, amíg az áru el nem ér a szalagig.

A magyar vállalatok sokszor azt hiszik, hogy nem lehet beszállítóvá válni, de ez tévhit. A gyakorlat azt mutatja, hogy egy magyar kkv is bekerülhet ebbe a körbe, versenyezhet, és megverhet olyan konkurenciát, ami tízszer vagy akár százszor nagyobb nála – hangsúlyozta Horváth Miklós. A nagyvállalatok szívesen működnek együtt kisebb vállalatokkal – tette hozzá. Akik nem válnak ismertté, nem alkalmazkodnak, és nem tartják fontosnak a mérleget – amelyet el kell küldeni a nagyvállalatnak –, azok nem lesznek sikeresek. Kiemelte, hogy ambiciózus vállalatmenedzsmentre van szükség a sikerhez, de ha beszállítóvá válunk, akkor a nagyvállalat sikeréből magunk is részesülünk.

outsourcing konferencia
Kapcsolódó cikkek