BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kormányrendelet segíti az extra gázbetárolást az év végéig

A Magyarországon betárolt földgáz mennyiségének növelését segíti az a pénteken megjelent kormányrendelet, amely felülírta a gáztörvény egyes részeit. A megjelenése napján hatályossá vált szabályozás a 2014/2015-ös gázévre vonatkozik, és 2014. december 31-ig lesz érvényben.

Ebben az időszakban könnyebbé válik a versenypiaci gázkereskedők, a saját célra gázt importáló felhasználóknak, és adott feltételek mellett az egyetemes szolgáltatóknak gázt behozniuk abban az esetben, ha a behozni kívánt gázt hazai tárolókban kívánják elhelyezni.

A könnyebbség abban áll, hogy amennyiben e társaságok bejelentik kapacitásigényüket a rendszerüzemeltetőnél egy magyar államhatáron lévő betáplálási pontra, akkor a rendszerüzemeltető köteles számukra úgynevezett megszakítható kapacitást biztosítani. (Azért megszakíthatót, mert lehet, hogy az együttes igény nagyobb a fizikailag rendelkezésre álló kapacitásoknál, így az összes kérés egyszerre csak úgy teljesíthető, ha az igénylők osztoznak az érintett importvezetékeken.) A kapacitást havonta 25 gáznapra kell biztosítani.

A szabályozás hasonló elv szerint módosult a tárolás esetében is. A tárolótársaság az év végéig köteles az előbb felsorolt vállalkozásnak mobil kapacitást biztosítani, ha azok jelzik, hogy importgázt kívánnak betárolni. Értelemszerűen a mobil kapacitáshoz – vagyis magához a tárolás lehetőségéhez – jár a szintén megszakítható ki- és betárolási kapacitás is.

A tároláshoz kapcsolódó lehetőségeket is 25 gáznapra kell biztosítani.
Mindezeket a már folyamatban lévő kapacitás-lekötési eljárások során is alkalmazni kell. Az így lekötött kapacitások nem értékesíthetők tovább.
A fentiek révén lehetővé válik, hogy az országba folyamatosan annyi földgáz áramoljon be, illetve a tárolókba annyi gáz kerüljön be, amennyi technikailag maximálisan lehetséges.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.