BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Motorvész: olajnyomásgondok

Családi autónk meghibásodási sorozatot produkált. Sok futott kilométer, elmaradt karbantartások és hanyagul elvégzett korábbi szerelések sorakoznak a hibák mögött. Az alapos átvizsgálás végül segített a bajon

Az M6-os autópályán már hazafelé villant fel az a műszerfali jelzés, amitől azonnal frászt kap az ember: oildruck, STOP, motor aus! – magyarán K.O. Azonnal gyors kiállás, hiszen kenés hiányában súlyosan károsodhat a motor, belegondolni is rossz. Az olajnyomás több okból is elmehet, például nagy az olajveszteség vagy tönkremegy az olajpumpa. Átnéztem a kocsit, olajfolyás sehol, ellenőrzésnél a minimum közelében volt az olajszint. Rátöltöttem, beindítottam, a riasztás eltűnt, így folytattam az utam.

Azonban alig 5-10 kilométer után újra felvillant a figyelmeztetés. Újabb kiállás, rátöltés (hátha jót tesz neki), újra eltűnt a figyelmeztetés, tehát még működik a pumpa. 80-90 km/órás tempó mellett döntöttem, alacsony fordulaton, amely nem terheli a motort, bízva benne, hogy a feltételezett csökkent olajszállítással kibírja a motor – az üzemi hőfok rezzenéstelen volt. Végül hazaértem, s már közel az otthonhoz jobban kihúzattam a motort, amelyre válaszul azonnal kigyulladt a figyelmeztetés. Úgy véltem, hogy a szállított olajmennyiséggel van a gond, a magas fordulaton növekvő igényt nem tudja a pumpa teljesíteni.

Másnap reggel irány a szerviz, ahol kiolvasták a komputert, majd olajgombát cseréltek, hátha az romlott el. A próbaút azonban nem igazolta a feltételezést. Ezután lemérték az olajozás teljesítményét, a nyomást felépítette a puma, a szállított olajmennyiség volt kevés magasabb fordulaton, így nekiálltak szétszedni a motort. Levették a haspajzsot, leengedték a motorolajat, lekötötték a motortartó bakot, hogy az olajteknő kiemelhető legyen a bölcső felett.

Közben úgy tűnt, megvan a hiba oka is, az olajpumpa szívótölcsérének szűrője alig látszott a fekete lerakódás alatt. Ezt leszerelték, alig egy babakörömnyi lyukon tudta felszívni az olajat a pumpa a kb. 7 centiméteres körátlójú felület helyett. Nem csoda, hogy nem szállított eleget.
A tisztítás közben a kosz eredetét keresték, amely gyorsan meglett. Láthatóan már az előző tulajdonosnál cserélték az olajpumpát, majd az olajteknőt nem gyári tömítéssel, hanem csak pasztával tették vissza (vélhetően spórolásból). Az akkori szerelő láthatóan nem spórolt a pasztával, amely befelé türemkedett, majd a felesleg leszakadozott. Ezt szívta fel a pumpa és megakadt a fémszűrőn.

Apró hibák

A motor szemlélésekor feltűnt, hogy a befecskendező fúvókák fészke koszos, kenőanyag- vagy benzinpárás. Így a szervizben kértem az ellenőrzésüket, ugyanis a fúvókák tömítő o-gyűrűje ugyanúgy elöregszik, mint bármely más tömítés, és megkeményedve nem képes a feladatát maradéktalanul ellátni. A 200 ezer kilométer feletti futásteljesítményű kocsiknál figyelni kell ezekre! Kiszerelték a fúvókákat, leszedték az öreg tömítéseket, de mielőtt visszarakták volna, ultrahangos berendezéssel megtisztították. Összerakva nem csak kultúráltabb lett a motor megjelenése, de meg is szűnt egy veszteségpont, amelynek a hatása nehezen mérhető, viszont más kopás-elöregedés okozta hibákkal összeadódva már sok lehet a motornak.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.