Némethné: Új funkciókat keres a Magyar Posta
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTervek A Magyar Postának az e-közigazgatás részévé kell válnia - jelentette ki a Napi.hu-nak adott interjúban Németh Lászlóné nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár. Ezt szolgálja az a három új funkció is, amelyeket a posta múlt pénteki sajtótájékoztatóján ismertettek. A 40 kistelepülés fiókjaiban közigazgatási ügyintézést lehetővé tevő Postai Agora már mobilalkalmazásként is elérhető, emellett az elektronikus közigazgatási rendszer kiterjesztését segíti a központi címregiszter kialakítása és a hibrid kézbesítési és konverziós rendszer bevezetése is. (A Postai Agora projekt 100 százalékban uniós támogatásból, 500 millió forintos beruházással valósult meg.)
Az új lehetőségek között említette meg Németh Lászlóné a nemzeti közműszolgáltató tevékenységébe való bekapcsolódást is, szerinte a Posta tökéletesen alkalmas az ügyfélszolgálatok működtetésére. Az elképzelések szerint a Posta a pénzforgalomnak is aktív részese lehet, részben az FHB-s kapcsolat, részben a takarékszövetkezeti integrációval való együttműködés révén. A Posta és a takarékszövetkezetek hálózata együtt olyan rendszert alkot - emelte ki az államtitkár - , amely bárhol igénybe vehető.


