BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rétvári: óriási lemaradásban az egészségügy, de több forrás jut jövőre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az egészségügy óriási lemaradásban van, amelyet be kell hoznia, ezért is biztosít a kormány a költségvetésen keresztül jövőre több forrást egyebek mellett a háziorvosi rendszerre, a kórházak adósságállományának csökkentésére és a rezidensek ösztöndíjprogramjára is – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a csütörtökön közzétett 2015-ös költségvetési javaslat szerint az egészségügy is  olyan terület, amely több pénzből gazdálkodhat jövőre. Tovább szeretnénk folytatni a korábbi években elkezdett bérfejlesztést az egészségügyi dolgozók számára – jelentette ki Rétvári Bence.

Hozzátette, hogy az ennek alapját adó egészségügyi termékdíj – közismertebb nevén a chipsadó – szintén szerepel a jövő évi költségvetésben. Kérdésre válaszolva hozzáfűzte: folyamatosan vizsgálják, hogy mely termékeket tudnák még bevonni az adó hatálya alá.

Az államtitkár a több forráshoz jutó területek között a legfontosabbnak a háziorvosi ellátást nevezte, amelyre jövőre 10,5 milliárd forinttal többet fordítanak. Az intézkedés hátteréről elmondta: abban bíznak, hogy sokakat azok közül, akik most még kórházakban, a különböző járóbeteg-ellátásokban jelennek meg, nemsokára már a háziorvosi rendszeren belül meg tudják gyógyítani. Más országokban sokkal több beteg gyógyítása történik a háziorvosoknál – jegyezte meg.

Rétvári Bence kiemelte, hogy 60 milliárd forintos általános céltartalék szolgálja jövőre a költségvetés intézményeinek adósságrendezését, ezen belül a kórházakét is. Az, hogy pontosan ennek hányadrészét fordítják majd a kórházak adósságainak csökkentésére, csak év közben derül ki, és függ attól is, hogy a kórházak milyen garanciákat vállalnak az adósságuk újratermelődésének elkerülésére – tette hozzá az államtitkár kérdésre válaszolva.

Úgy vélem, ez olyan bőséges keret, hogy nagyon sok kórházon lehet belőle segíteni – szögezte le. Az államtitkár jelezte, a rezidensek ösztöndíjprogramját is tovább bővítik jövőre: a jelenleg 1700 résztvevőhöz további 700 rezidens csatlakozhat a plusz forrásoknak köszönhetően.

Emellett a légi mentés zavartalan működésének biztosítására plusz 581 millió forintot fordítanak, és az egészségügyi alapnak is 20 milliárd forinttal nő a költségvetési tétele. A kereszténydemokrata politikust a sajtótájékoztatón pártja javaslatáról is kérdezték a boltok vasárnapi zárva tartásával kapcsolatban.

Rétvári Bence elmondta: a javaslattal azokat a nagyáruházakban dolgozókat kívánják védeni, akik nem önszántukból vállalják a vasárnapi munkát, szemben a családi vállalkozásokban dolgozókkal. A jövő évi költségvetési javaslat szerint egészségügyre 2015-ben 1276,152 milliárd forint jut, 6,5 százalékkal több a 2014. évinél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.