Kilábalás Összességében kedvezőbb adatokat mutatott fel az ausztriai OMV szénhidrogén-ipari csoport az év harmadik negyedében, mint az előző év azonos időszakában. Termelését 13 százalékkal napi 311 ezer hordó olajegyenértékre (boe) növelte, a tisztított EBITDA-ját pedig 6 százalékkal, 656 millió euróra. Termelésbe állította a Norvégiához tartozó, Gudrun szénhidrogén-mezőt, részlegesen újraindította a líbiai tevékenységét az ottani biztonsági kockázatok ellenére, a fekete-tengeri Pelican South-1 feltáró kút pedig megkezdte a fúrást.
A csoport finomítási és értékesítési üzletágának jó szereplése mögött az eszközök optimalizálását emelte ki a cég közleménye, de lezárult a romániai Petrobrazi olajfeldolgozó korszerűsítése is, így nőhetett az ottani finomítói marzs.
Értékelésében Gerhard Roiss vezérigazgató emlékeztetett, hogy az OMV felügyelőbizottsága októberben megerősítette a csoport stratégiáját, amely szerint továbbra is a kutatásra és a termelésre kell összpontosítani. Döntöttek a gáz és energia, valamint a kutatás és termelés szegmenseknek az új, downstream üzletágban való egyesítéséről. „Ugyanakkor felül fogjuk vizsgálni a következő két-három évre vonatkozó beruházási tervünk megvalósítási ütemét az egyre kihívásosabb működési környezet – például az olajárak esése, illetve líbiai tevékenységünk megjósolhatatlansága – miatt, mert ezek kedvezőtlenül hatnak a csoport cash flow-jára. Azonban elkötelezettek maradunk hosszú távú növekedési célkitűzéseinkhez, ahogyan osztalék-politikánk fenntartásához is. A romániai (fekete-tengeri) Domino-2 kút fúrása befejeződött, folyik az adatok értékelése, közben pedig már egy újabb feltáró kút is munkába állt. A norvégiai Gudrunon is a várakozásaink szerint haladunk. Beért az eszköz-ésszerűsítések gyümölcsei is: eladtuk a Bayernoil finomítóban lévő 45 százalékunkat, felújítottuk romániai finomítónkat. Folytatjuk a nyereséges növekedést.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.