A közel-keleti régióban is megjelenik a magyar mobilvédelmi megoldás
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTECHNOLÓGIA A mobillehallgatások ellen védelmet nyújtó, magyar fejlesztésű CryptTalk mostantól az arab országokban is elérhető a biztonságos telefonálás lehetőségét kereső felhasználók számára – derül ki a lapunkhoz eljuttatott közleményből.
Az Arenim Technologies a hírt a jövőre Budapesten megrendezendő, idén Dohában december 7-11 között megtartott ITU Telecom World konferencián jelentette be, ahol a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghívott kiállítóként vesz részt és lehetséges szakmai partnerekkel tárgyal.
„Az elmúlt egy évben a mobilbiztonság egyértelműen kiemelt kérdéssé vált a telekommunikáció és az informatika kulcsszereplőinek körében. Mára eljutottunk oda, hogy az ezzel kapcsolatos új igények nemcsak a nagyvállalatok, hanem a kis- és középvállalkozások, illetve a magánfelhasználók életében, gondolkodásában is megjelentek” – emelte ki Kun Szabolcs, az Arenim Technologies vezérigazgatója. A szakma érdeklődése és a CryptTalk magánfelhasználói és kisvállalati változatainak eddigi sikere alapján a megoldás tömegesen elterjedhet, így 2015 világszerte a mobillehallgatás elleni védekezés éve lehet – tette hozzá.
A magyar startup novemberben dobta piacra a CryptTalk magánfelhasználók számára kifejlesztett verzióját, amely több ezres letöltéssel két nap alatt a legnépszerűbb magyar üzleti alkalmazás lett, két héten belül pedig az App Store üzleti alkalmazásainak globális listáján is a kedvencek közé került. A normál magánfelhasználói változata a 30 napos ingyenes próbaidőszakot követően havi 9,99 dollárért, a korlátlan partnerlistát kezelő, konferenciahívások lebonyolítására is alkalmas prémium verzió havi 19,99 dollárért fizethető elő, vagy fogadó módban ingyenesen tovább használható. Az Arenim Technologies tervei szerint a CryptTalk a közeljövőben további régiókban válik helyi nyelveken is elérhetővé.


