BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

7 milliárdért épít forgalomirányító rendszert a GYSEV

Csaknem hétmilliárd forintos beruházással épít ki kétszintű integrált forgalomirányítási rendszert vonalain a GYSEV, a kivitelezési munkák már az elmúlt év végén megkezdődtek és a tervek szerint 2016 márciusáig tartanak - közölte a vasúttársaság szóvivője az MTI-vel pénteken.

Rázó László közleménye szerint a Szombathelyen és Csornán kialakított központi forgalomirányító rendszer látja majd el a vasúttársaság 35 távvezérelt állomásának irányítását.

Ugyancsak a projekt részeként létesül forgalomirányító központ Sopronban, amelynek a feladata a vonalhálózat felső szintű üzemirányítása lesz, ezzel pedig hatékonyabbá válik a személyszállítás és a teherszállítás forgalomszervezése. A fejlesztésnek köszönhetően a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd, illetve a Győr-Sopron szakasz mellett központi forgalomirányítás lesz a Szombathely-Csorna-Rajka, valamint a Szombathely-Zalaszentiván vonalakon is.

A távvezérlés kiépítésének és központosításának a szakemberek szerint komoly előnye, hogy a vasútvonalak átbocsátó képessége növekszik, leegyszerűsödik a forgalomirányítás, így várhatóan csökken a késések száma is.

A közleményben szerint a 6 milliárd 970 millió forint összköltségvetésű projekt száz százalékos támogatottsági intenzitás mellett a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP), valamint az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Progam (IKOP) forrásainak felhasználásával valósul meg.

Hozzátette: a kivitelezési munkálatokat a Prolan-Savaria Konzorcium végzi, tagjai a Prolan Irányítástechnikai Zrt. valamint a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.