BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alábbhagyott a tabletforradalom lendülete

Lényegesen jobban sikerült a személyi számítógépgyártók tavalyi éve, mint az azt megelőző az ágazati piackutatók előzetes adatai szerint. Míg 2013-ban 10 százalék körül zuhanást mért az IDC, illetve a Gartner, addig a múlt évben már jóval kisebb esésről számoltak be, sőt, az utóbbi gyakorlatilag stagnálást mért. Az IDC adatai szerint 2014-ben 308,6 millió személyi számítógépet (pc) értékesítettek világszerte, 2,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A Gartner elemzése szerint 315,9 millió pc kelt el a múlt évben, ami mindössze 0,2 százalékos visszaesést jelentett 2013-hoz képest. A gyártók számára még biztatóbb adatot közölt a társaság az utolsó negyedévre: számításaik szerint az október–decemberi időszakban éves összehasonlításban 1 százalékkal nőni tudott a piac. Az IDC-nél ezzel szemben 2,4 százalékos esést mértek a negyedik negyedévben, de ez is sokkal jobb, mint az előzetesen várt 4,8 százalékos csökkenés.

Bár az adatokban mutatkozik némi eltérés a két piackutató között, a szegmenst meghatározó folyamatokról nagyjából egyezik a véleményük. A múlt év eredményeiben nagy szerepet játszott, hogy a Microsoft megszüntette a Windows XP támogatását, ami mind az egyéni, mind az üzleti felhasználók körében felpörgette a gépek cseréjét. A táblagépek forradalma kimerülni látszik: a 2013-as látványos fellendülés után tavaly a második félévben mérsékelt növekedést produkált ez a szegmens, ami egyrészt a tabletek hosszabb életciklusával, másrészt az érett piacok telítődésével magyarázható. Ez a folyamat jótékonyan hatott a személyi számítógépek forgalmára – főleg a fejlettebb országokban –, emellett az ultrakönnyű és vékony, valamint az átalakítható gépek iránt is nagy volt a kereslet.

A pc-piac legnagyobb szereplője tavaly a Lenovo volt, a kínai cég közel 60 milliót tudott értékesíteni, bő tíz százalékkal többet, mint 2013-ban. A társaság piaci részesedése is nőtt, a múlt évben már 18,8 százalék volt. Figyelmeztető jel lehet azonban a Lenovónak, hogy a nagy riválisok, a HP és a Dell egyaránt komoly, a tíz százalékot közelítő fejlődést tudtak produkálni.
A második legnagyobb gyártó a HP, a cég az IDC szerint csaknem 57 millió pc-t adott el tavaly. Tavaly októberben jelentették be, hogy két részre osztják a vállalatot, és a személyi számítógép üzletág (a nyomtatók készítésével együtt) egy új vállalatban működik majd, várhatóan 2015 végétől.

Az idei évre a Gartner január elején 1 százalékos bővülést prognosztizált a pc-piacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.