Kétszázmilliárd forintnyi bedőlt hitelt vált ki az eszközkezelő
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTavaly összesen 24263 ügyet fogadott be a Nemzeti Eszközkezelő (NET Zrt.), ebből 1700-at kellett elutasítani, jellemzően azért, mert az ingatlanok állapota nem volt megfelelő – ismertette a társaság eredményeit egy háttérbeszélgetésen Csillag Tamás vezérigazgató. A NET idei évét az ingatlanok felvásárlása és a maradék kvóta kihasználása köti majd le. 2014 végéig nem egészen 14 ezer ingatlant vettek meg, a kvóta pedig 25 ezer ingatlanról szól. Az év végéig várhatóan lezárják a már befogadott és a jogszabályoknak is megfelelő lakások megvásárlását, emellett további 2500 ingatlant vehetnek még meg. Csillag szerint több lakást is tudnának a meglévő modell alapján kezelni, egyelőre viszont nem esett szó arról, hogy a kormány a kvótát kibővítené.
A NET eddig több mint 52 milliárd forintot fordított ingatlanvásárlásra, és az idei költségvetésben további 30,3 milliárd forintot erre, emellett tavalyról is maradt még 10 milliárd forintjuk, amit erre költhetnek. A már megvásárolt ingatlanok mögött 113,5 milliárd forintnyi hiteltartozás volt, vagyis egy forint költségvetési pénzből körülbelül 2,18 forintnyi hitelt sikerült kiváltani. Csillag úgy kalkulál, hogy az év végére az összesen 90-95 milliárd forint körülire taksált költségvetésű program 200 milliárd forint körüli bedőlt lakáshitelt számolhat fel.
A NET által megvásárolt ingatlanok átlagos forgalmi értéke a hitelek folyósításakor 7,9 millió forint volt, a rajtuk felhalmozott tartozás azonban ezt jellemzően meghaladja, átlagosan 8,2 millió forintot tett ki. Az eszközkezelő ennél lényegesen kevesebbet, 3,7 milliót fizetett egy ingatlanért. A megvásárolt lakóingatlanok csaknem háromnegyede családi ház volt, mindössze 26 százalék a társasházi ingatlanok aránya. A NET lényegesen több ingatlant fogad a szegényebb megyékből, valamint a kisebb településekről, mint a nyugati országrészből, a fővárosból vagy a megyei jogú városokból.
Az átlagosan 10 ezer forintos havidíjat fizető bérlők fizetési fegyelme egyelőre viszonylag jó, a tavalyi év végéig a kiszámlázott díjak 86 százalékát befizették, az önkormányzati bérlakásoknál ez az arány 50 százalék körül van. A bérlők tizedének halmozódott fel nagyobb, negyedének kisebb tartozása az elmúlt hónapokban. A tartósan nem fizető lakóknak fel kell mondani a határozatlan idejű bérleti szerződését, eddig 400-410 esetben történt ilyen. Velük, ha vállalják a feltételeket, egyéves, határozott idejű szerződést köt az eszközkezelő, ez idő alatt törekedniük kell a tartozásuk kiegyenlítésére, és egy mentori programban is részt kell venniük. Mindössze 40 család költözött ki eddig a NET-es lakásokból. A bérlők öt éven belül vissza is vásárolhatják az ingatlant az eszközkezelőtől, eddig mindössze ketten éltek ezzel a lehetőséggel, és további öt ügy van folyamatban.


