Trump eddig egymilliárd dollárt húzott ki a GM zsebéből a vámjaival
A General Motors (GM) második negyedéves alapnyeresége 3 milliárd dollárra zuhant, a tavaly ilyenkor elért profitból most 1,1 milliárd dollár hiányzik, amit a detroiti autógyártó óriás vezetése egyértelműen a Donald Trump-féle extra vámok bevezetésével magyaráz. A történet itt nem ér véget, GM a vámok profitfelemésztő hatását 4-5 milliárd dollárra becsüli a folyó üzleti évében, ugyanakkor ennek legfeljebb 30 százalékát tudja megszorító intézkedésekkel, átszervezésekkel eltüntetni.

Elemzők szerint a GM-nek a vámok okozta sokk csökkenése érdekében át kellene értékelnie és csökkentenie kellene tervezett innovációs projektjeinek költségkeretét, bár ezzel nyilvánvalóan a maga helyzetét nehezítené meg a piacon dúló versenyben. A Trumpnak való megfelelést szem előtt tartva a cég 4 milliárd dollár fektet a mexikói és kanadai gyártás részbeni hazavitelére.
Rükvercbe kapcsolt a General Motors részvényárfolyama
A részvényárfolyam 3 százalékos eséssel reagált a hírekre a New York-i tőzsdenyitás előtti elektromos kereskedésben, azaz ugyanott jár, mint az év elején, Trump beiktatása előtt. A GM hazai versenytársai, a Stellantis és a Ford „szolidárisak” voltak, árfolyamuk 1-1 százalékos eséssel fogadta a fejleményeket.
A Stelantis egyébként hétfőn 300 millió dollárra becsülte a vámok okozta profitkiesést az első fél évben, egyben jelezte, hogy a második fél évben e téren a helyzet jelentősen romolhat.
A General Motorst egy hosszú távon nyereségesen működő cégként definiáljuk, eközben alkalmazkodunk az új kereskedelmi és adópolitikához
– írta közleményében Mary Barra vezérigazgató. A mondat első felében leírtakkal jól haladnak, a cég a második negyedévben – „amúgy” az elvárásoknak megfelelően – jól teljesített, még a kínai üzletág rendbetételére is marad energiájuk, s ott a tavalyi veszteséges üzemről szerény nyereségbe váltottak. A legnagyobb amerikai autógyártó negyedéves
- bevétele 47,12 milliárd dollár (mínusz 1,8 százalék),
- üzemi haszonkulcsa 6,4 százalék (mínusz 2,9 százalékpont),
- adózott nyeresége 1,89 milliárd dollár (mínusz 35,4 százalék),
- részvényarányos profitja (EPS) pedig 2,53 dollár (mínusz 53 cent) volt.
A társaság 974 ezer autót értékesített, szemben az egy évvel korábbi 1,043 millióval. A derékhadat most is az észak-amerikai piacon kiválóan, magas haszonkulccsal értékesíthető kisteherautók (pickup) és városi terepjárók (SUV) alkották. Legfontosabb piacukon, az Egyesült Államokban 747 ezer autót adtak el, 7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A benzineseké a jelen – hanyagolják az elektromos átállást
A forgalom felfutásában a büntetővámokat általában követő áremelésektől való fogyasztói félelem is közrejátszott. Helyi piaci részesedésüket 16,7 százalékról 17,4 százalékosra növelték, autóik 77 százaléka hazai vásárlókhoz került.
A General Motors az elmúlt hónapokban több lépést tett a belső égésű motorral szerelt autóinak fejlesztésére, a gyártás modernizálására, szemmel láthatóan
elengedve azt a célkitűzését, hogy 2035-től csak elektromos autókat gyárt majd.
Az üzleti érdeke is ezt diktálta, hiszen Trump elnöksége esélyt sem hagy a zöldátállás sikerre viteléhez, az elnök, ahol csak tud, keresztbe tesz az elkerülhetetlen folyamat lassítása érdekében, az olajlobbi kottájából vezényelve.

A villanyautók negatív értékesítési trendjére ráerősít az egyes modellek kormányzati támogatásának küszöbönálló megszüntetése – írja a Reuters. A kongresszus által jóváhagyott átfogó adó- és költségvetési törvény szeptember végével megszünteti az új elektromos járművek vásárlása vagy lízingelése után járó 7500 dolláros adójóváírást, továbbá a használt elektromos járművekre vonatkozó 4000 dolláros adójóváírást is leradírozza.
Trump azt az adó- és költségvetési törvényt is aláírta, amely eltörli az üzemanyag-takarékossági szabályok be nem tartása miatti bírságokat, ezzel megkönnyítette a benzinüzemű járművek gyártását és forgalmazását.


