Saját cégükben bíznak a vezetők, a gazdasági helyzet javulásában nem
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA vezérigazgatók körében 2015-ben az előző évhez képest 44 százalékról 37 százalékra csökkent azok aránya, akik a világgazdaság növekedésében bíznak. 2014-hez viszonyítva több mint kétszeresére, 7 százalékról 17 százalékra nőtt a gazdaság csökkenésére számítók aránya. A maradék 44 százalék a gazdasági helyzet változatlanságára számít a PwC elemzése szerint.
Az eredmények jelentős regionális eltéréseket mutatnak: az ázsiai vezetők a legoptimistábbak, 45 százalékuk vár fejlődést, őket követik a Közel-Kelet (44 százalék) és Észak-Amerika (37 százalék) vállalatvezetői. Ezzel szemben a közép- és kelet-európai vezérigazgatók csupán 16 százaléka számít gazdasági fellendülésre. A feltörekvő gazdaságokban, így Indiában (59 százalék), Kínában (46 százalék) és Mexikóban (42 százalék) bizakodóbb a hangulat, mint a fejlett gazdaságokban – például az Egyesül Államokban (29 százalék) vagy Németországban (33 százalék).
A világgazdaság hanyatlására vonatkozó előrejelzések ellenére az igazgatók továbbra is derűlátóak saját cégük növekedésével kapcsolatban: idén 39 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy „nagyon bizakodó” az elkövetkező 12 hónapra vonatkozó bevétel-növekedési kilátásokat illetően. Ez szinte megegyezik a tavalyi, 36 százalékos aránnyal - derül ki az elemzésből.
A vezérigazgatók cégük növekedési kilátásait illetően saját országukon kívül az Egyesült Államokat tartják a legfontosabbnak az elkövetkező 12 hónapra nézve, megelőzve ezzel öt év után először Kínát. Összességében a vezérigazgatók 38 százaléka szerint az Egyesült Államok a legfontosabb külföldi piac, ezt követi 34 százalékkal Kína, 19 százalékkal Németország, 11 százalékkal az Egyesült Királyság és 10 százalékkal Brazília.
A vezérigazgatók körében továbbra is a túlszabályozás miatti aggályok a legerősebbek (78 százalék). Ez hat százalékponttal magasabb a tavalyinál, egyúttal az évek során mért eddigi legmagasabb érték. Kiemelkedően magasak a túlszabályozás miatti aggodalmak Argentínában (98 százalék), Venezuelában (96 százalék), az USA-ban (90 százalék), Németországban (90 százalék), az Egyesült Királyságban (87 százalék), és Kínában (85 százalék).
A vezetők fele úgy tartja, hogy cége létszáma növekedni fog a következő egy év során, míg 21 százalékuk csökkenést vár erre az időszakra (ez az arány lényegében megegyezik az előző évi adatokkal). A megfelelő munkaerő kiválasztásával kapcsolatban a vezérigazgatók 81 százaléka a készségek sokrétűségét emelte ki keresett tulajdonságként. A megkérdezett vezetők által képviselt szervezetek közel kétharmada (64 százalék) rendelkezik sokszínűségi és befogadási stratégiával – a cégek mintegy egyharmada azonban nem. Az ilyen stratégiával rendelkezők 85 százaléka szerint e stratégia javította eredményeiket.


