Új csillag a kecskeméti flottában
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságKapacitásban és termékválasztékában is bővül a hazai gazdaság motorjának számító járműipar. Kormányzati megfogalmazások szerint az is gyakran elhangzik, hogy Magyarország Európa egyik autóipari fellegvára. A legnagyobbtól még messze vagyunk, hiszen a felfuttatott kapacitásokkal sem éri el az idei termelés a félmilliós darabszámot, ami jóval elmarad például Szlovákia tavalyi 970 ezer darabos teljesítményétől.
2014-ben a győri Audinál 135 ezer, az esztergomi Suzukinál 155 ezer, a kecskeméti Mercedesnél 150 ezer autó készült, az idei tervekben összesen félmilliós darabszám szerepel, amennyiben tovább nő a piaci kereslet. Erre mindhárom márkának van esélye, hiszen új modellekkel lép piacra, ami mindig megdobja az értékesítéseket. Az Audi a TT nyitott változatát, a Roadstert, a Suzuki egy teljesen új Vitarát gyárt, kedden pedig a Mercedesnél gördült le a szalagról a CLA Shooting Brake nevű modell, amely tulajdonképpen a már sikeres négyajtós kupé, a CLA sport-kombi változata.
Mindkettő csak Kecskeméten készül, ahol gyártják még a B-osztályt, ami viszont a testvérgyár, a németországi Rastatt termékei között is szerepel. Az új modellcsalád iránt nő minden darabja sikeres, az első-kerékhajtású kompakt autók bejöttek a Mercedesnek, a piaci kereslet miatt folyamaton nő az igény a divatos formájú kocsik iránt, melyek legnagyobb felvevőpiaca az USA, nem véletlenül Detroitban mutatták be először a kecskeméti Mercedes CLA Shooting Brake változatát.
Leginkább a kompakt gyártás bővül: a finnországi Valmet és Kecskemét után Kínában és Mexikóban is készülnek majd első-kerékhajtású, C-szegmensű autók. A ceremónia előtti sajtótájékoztatón Markus Schäfer, termelésért és beszerzésért felelős igazgatótanácsi tag elmondta, hogy részt vett a telephely kiválasztásában, ő döntött Kecskemét mellett, mert megfelelőek voltak a körülmények. Schäfer elmondta, hogy rekordévet zárt a Daimler, amiben szerepe volt Kecskemétnek is. Tavaly 24,7 százalékkal nőttek a Mercedes kompakt kategóriás modelljeinek eladásai. Az A, B, CLA és GLA autókból 463 ezer kelt el.
Arra a kérdésre, hogy milyen hatással van az elektronikus fuvarlevél januári bevezetése a Daimlerre, Markus Schäfer elmondta: nagyon érinti cégüket a szabályozást, és bár megértik az állam szándékát, de ez egy bürokratikus teher, amit nem lehet a fogyasztókra terhelni, ráadásul többletmunkát jelent a gyárnak és beszállítóknak. Adatvédelmi veszélyekről egyelőre nem tud az igazgatótanácsi tag, aki e témában tárgyal a kormányfővel.
Thomas Geier gyárigazgató elmondta, hogy tavaly 150 ezer, a gyár indulása óta 300 ezer autó készült a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban, ezeket 180 országban exportálták. A kormánytámogatás segítette a duális képzés bevezetését és a kompakt modellcsalád bővítéséhez újabb EU-konform szubvencióról tárgyalnak a kormánnyal. A több mint kilencvenmillió eurós kedvező kamatozású exporttámogatási hitelt a kecskeméti gyár további beruházásaira fordítják.
A sajtótájékoztató után legördült a szalagról a miniszterelnök által vezetett ezüst színű Shooting Brake. Beszédében Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy a gazdasági válságot követően „végső soron a Mercedes adta meg nekünk, magyaroknak a lehetőséget” arra, hogy Magyarország visszakerüljön Európa gazdasági térképére. Magyarországon hatezer német tőkével működő cég 300 ezer magyar munkavállalót foglakoztat, tehát egymillió embert léte függ ezektől a vállalkozásoktól. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy eljön az idő, amikor a magyarok nemcsak gyártják, hanem majd veszik is a Mercedest. A JATO adatai szerint 2013-ban 159, tavaly 150 kecskeméti CLA modellt helyeztek forgalomba, a B osztályból tavaly 197 kelt el. Magyarországon 2014-ben 67,5 ezer új személyautó kelt el. A CLA legolcsóbb változata, a 122 lóerős teljesítményű benzin motoros modell ára 8,3 millió forint, a Shooting Brake kétszázezerrel többe kerül.


