Derűre ború: jó évet zárt, de rosszabbat kezd az építőipar
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaságmegtorpanás Az év végére leállt az építőipar növekedése, a decemberi termelés már alacsonyabb volt a tavalyinál is (2,2 százalékkal). Az egész éves számok – köszönhetően a választások és az uniós költségvetési ciklus okozta első féléves kiugrásnak – még impozánsak, ám a megrendelések állománya rohamosan csökken.
A decemberi visszaesés dacára az ágazat 14,2 százalékkal nőtt tavaly, leginkább az út- vasút- és közműépítéseket végző alágazat kiemelkedő, 30 százalékos bővülése miatt. Az alágazat az év elején még rendre 40, áprilisban pedig 60 százalékos bővülést produkált – ám a második félévben itt is megállt a gyors növekedés. Az építőipar 2005-2006-ban ért el teljesítménye csúcsára (egyszerre hatott a lakásépítések felfutása és az infrasrtuktúrális beruházási láz), ám a költségvetési megszorítások után a teljesítmény gyorsan visszaesett, majd a válságot követően egészen 2012-ig folyamatosan csökkent. Két éve indult el a lassú, főként az állami megrendelések vezérelte növekedés, amely 2013 derekán váltott át gyors vágtába.
Az ágazat tavaly a nyár eleje óta tulajdonképpen ismét lefelé tart, és a decemberi adatok alapján nem látszik ebben fordulat. A megrendelésálománya drasztikusan esett az év végén: a decemberben kötött új szerződések volumene 44 százalékkal volt kisebb a tavaly év véginél, ezért aztán az az építőipari vállalkozások év végi szerződésállományának volumene 16,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke az MTI-nek úgy fogalmazott: sok a tennivaló annak érdekében, hogy 2015-ben a 2014-es termelési szintet az építőipar meg tudja ismételni. Ehhez fontos lenne a lakosságot is aktivizálni a lakásépítés, lakásfelújítás területén. Szerinte a megrendelásállomány visszaesésében az új uniós pénzügyi ciklus nehezebb indulása is szerepet játszik, ami „drasztikusabban” látszik a számokban annál, mint amire számítani lehetett. Balatoni András, az ING vezető elemzője azt mondta: amíg a lakáspiac nem talál magára, tartós lehet a csökkenő trend az építőiparban.


