Négy partnerrel bővült a magyar Avis-hálózat
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságNégy vidéki autókereskedő is bekapcsolódott a világ 165 országában 5200 irodával rendelkező Avis Car Rental autókölcsönző magyarországi hálózatába. A Gyöngyösön, Pakson, Miskolcon és Veszprémben létesült irodákkal együtt 16-ra bővült az Avis-pontok száma. Amint Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője elmondta, a két saját tulajdonban lévő fővárosi iroda mellett eddig öt partner használta a cég összesen 350 járműből, 15 márka modelljeiből álló flottáját, amelynek átlagéletkora 6 hónap.
Az újonnan csatlakozottakkal együtt már kilenc helyi autókereskedő szállt be a kölcsönzésbe, de együttesen is csupán ötven járművel. Az Avis Autókölcsönző azért bővítette hálózatát, mert egyrészt tavaly nőtt a vállalatok bérautók iránti igénye, másrészt – miután tavaly körülbelül 500 ezerrel több külföldi érkezett repülővel Magyarországra – megugrott a Liszt Ferenc repülőtéren, valamint a Bankcenterben lévő irodák forgalma. Az Avis árbevétele az elmúlt évben 11 százalékkal bővült Magyarországon, idén további 4-5 százalékot vár a cégvezető. Az új irodák közül különösen Miskolcon és Veszprémben mutatkozik vállalati igény az autókölcsönzés iránt.
Az elmúlt évben néhány kisebb független kölcsönző beszüntette a működést, inkább azok érhettek el nagyobb forgalmat, amelyek rövid időn belül követni tudják a fogyasztói igények változásait. „A bérlők a minőségi autókkal rendelkező és komplex szolgáltatásokat kínáló kölcsönzőket keresik, így csak azok tudnak versenyképesek maradni, amelyek megfelelnek ezeknek a kritériumoknak” – mondta Haraszti Géza, aki egyben a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének az elnöke is.


