2014-ben az ipari termelés motorja a járműgyártás volt. A teljes ipari termelés volumene 7,6 százalékkal haladta meg a 2013. év szintjét (akkor 1,1 százalékos volt a növekedés). 2014 folyamán az ipari kibocsátást két eltérő dinamikájú félév alakította: a második félévben a növekedési ütem lassult, mintegy kétharmada volt az első félévinek. A legnagyobb mértékű bővülést júliusban (12,2 százalék), a legkisebbet augusztusban (0,5 százalék) mértük.
2014 decemberében az ipar nemzetgazdasági ágai közül a legnagyobb, a majdnem 95 százalékot képviselő feldolgozóipar termelése 2013 azonos hónapjához viszonyítva 8,6, a csekély súlyú bányászaté 1,4 százalékkal emelkedett.
Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása, 1,6 százalékkal mérséklődött. Az előző évinél enyhébb időjárás hatására alacsonyabb fűtésigény is szerepet játszott a volumencsökkenésben (az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint 2014 decemberében a 2013. decemberi átlagos középhőmérsékletnél 1,5oC-kal magasabbat mértek).
2014 decemberében a feldolgozóipar tizenhárom alága közül tízben termelésbővülést, háromban 2,1 és 19,6 százalék közötti volumencsökkenést mért a KSH az előző év azonos hónapjához képest. A jelentősebb súlyú alágak közül a feldolgozóipari termelés több mint egynegyedét képviselő járműgyártás kibocsátása 11,1 százalékkal bővült. Az iparágon belül az alkatrészgyártás szakágazatainak növekedési üteme gyorsult, a közúti gépjármű gyártásáé lassult.
A második legnagyobb súlyú alág, a feldolgozóipari termelésből több mint 12 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 4,1 százalékkal nőtt. Mind a hazai, mind a külpiaci eladások növekedtek. A feldolgozóipari rangsorban a harmadik helyre lépett decemberben a feldolgozóipari termelés 11százalékát adó gép, gépi berendezés gyártása, amely az alágak közül a legnagyobb mértékben, 23,7 százalékkal bővült, nagyrészt a motor, turbina gyártása szakágazat kiemelkedő exportteljesítményének eredményeként - jelenti a KSH.
A szintén 11 százalékos súlyt képviselő számítógép,elektronikai, optikai termék gyártásának volumene 12,1 százalékkal meghaladta egy évvel korábbit. Az iparág két domináns szakágazatából a nagyobbik, híradás-technikai berendezés gyártásának teljesítménye 3,9 százalékkal visszaesett, míg a kisebbik, elektronikus fogyasztási cikkek gyártásáé kiugróan, 61,8 százalékkal emelkedett. Közel 20 százalékos növekedést regisztráltunk két közepes súlyú alágban: a vegyi anyag, termék (19,7 százalék), valamint a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártásában (19,3 százalék); mindkét alágban elsősorban a kivitel felfutása miatt. 2014 folyamán (egy hónap kivételével) bővült a kisebb súlyú villamos berendezés gyártása, decemberben 8,2 százalékkal. Az alág szakágazatainak döntő többségében nőtt a termelés. Ötödik hónapja tart a visszaesés a közepes súlyú kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásban: a kibocsátás decemberben az alágak közül a legnagyobb mértékben, 19,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
2014-ben az ipar nemzetgazdasági ágazatai közül a bányászat termelése 0,7 százalékkal mérséklődött az előző évihez viszonyítva (2013-ban 7,7 százalékos viszszaesést regisztráltunk). Az energiaipar kibocsátása 6,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál (akkor 4,7 százalékos volt a csökkenés üteme). A nemzetgazdasági ágon belül a legnagyobb súlyt, (mintegy 40 százalékot) képviselő villamosenergia- termelés 3,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2013-ban.
A feldolgozóipari termelés volumene 2014 egészét tekintve 8,6 százalékkal nagyobb volt az előző évinél (2013-ban 1,4 százalékos növekedést regisztráltunk). A termelés szintje – amely folyó áron több mint 24 ezer milliárd forintot tett ki – minden hónapban meghaladta az előző évit, a legnagyobb mértékben júniusban (13,0 százalék).
2014-ben a feldolgozóipar mind a 13 alágában növekedést mértek. A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártás kibocsátása nőtt az alágak közül a legjobban, 20,6 százalékkal, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 1,3 százalékkal. A két gépipari alágból a nagyobbik járműgyártás az év minden hónapjában növekedett (ebből öt hónapban 20 százalék feletti, kettőben 30 százalék feletti volt a bővülés), a kisebbik viszont három hónapban csökkent. 2014 folyamán az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártását mérsékelt bővülés jellemezte (4,8 százalék), elsősorban az értékesítés több mint 60 százalékát kitevő hazai eladások élénkülésének köszönhetően; a kivitel csak kismértékben nőtt.
Éves szinten átlag alatti, közel azonos mértékű növekedést regisztráltunk két közepes súlyú alágban: a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék (5,8 százalék), valamint a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártásában (5,7 százalék). A kisebb súlyú alágak közül a textília, ruházat, bőr és bőrtermék gyártásában volt jelentős, kétszámjegyű termelésbővülés
(15,8 százalék) - közölte a KSH.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.