Biztatóan teljesített a gépjárműipar 2014-ben
A harminc európai EU és EFTA ország termelési értékei még mindig jóval a válság előtti szint alatt mozognak, bár a javulás egyértelműen látható. A gyártás 5 százalékos növekedéssel elérte a 17 millió egységet, míg az értékesítés 6 százalékkal, 14,9 millió darabra emelkedett. A szektor jó úton halad, hogy elérje a korábbi 18 milliós termelési szintet, az értékesítés viszont a tavaly mért enyhe javulás ellenére is a gazdasági válságot megelőző teljesítményt nyújtja Európában.
A kontinens Európai Unión kívüli részén, beleértve Oroszországot és Törökországot, a piac zsugorodása a termelésben és az értékesítésekben is megfigyelhető. Előbbi hét, utóbbi hat százalékkal esett vissza 3,4 illetve 3,5 millió darabra. Jóllehet Oroszországban jelentős piacbővülés volt a 2008-2009-es krízis után, most viszont gyorsul a két éve tartó negatív trend.
Ázsiában Kína elsősége továbbra is megkérdőjelezhetetlen: az országban a termelésben és az értékesítésben egyaránt 7 százalékos emelkedést regisztráltak tavaly. Az ázsiai és közel-keleti régió összességében mindkét mutatón javított (3 százalékkal magasabb termelés, 6 százalékkal több eladás), így a térség mostanra a világpiac mintegy felét szerezte meg, annak ellenére, hogy Thaiföld 30, Indonézia pedig 2 százalékkal rosszabb adatokról számolt be, mint 2013-ban.
Az észak-amerikai térség viszont egyértelműen jobban teljesített tavaly: a 17,4 millió darabos gyártással a régió már meghaladta a válság előtti szintet, és a 19,9 milliós értékesítés is a krízis előtt mért eredményhez közelít. Mindhárom jelentős alpiac (Egyesült Államok, Mexikó, Kanada) pozitívan zárta a 2014-es évet. Ugyanakkor éveken át tartó fellendülés után tavaly megroppant Latin-Amerika: az eladások 11, a gyártás 17 százalékkal esett vissza. A negatív trendet elsősorban Argentína erősítette – az országban gyakorlatilag összeomlott a szektor tavaly, hiszen 36 százalékot zuhantak a gépjárműeladások, a gyártás pedig 22 százalékkal 617 ezerre esett.


