Cégvilág

Közösen képez a BGF és a Bosch szakembereket

Évente 22 hetet töltenek majd a Boschnál a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) idén induló duális képzésében részt vevő nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgatói. Az erről szóló megállapodást a közelmúltban írta alá a vállalat és a főiskola. Ennek értelmében a BGF a 2015/16-os tanévtől öt elsőévesnek biztosít gyakorlati képzési helyet a cégnél.

Ezek a logisztikai specializációs hallgatók összesen több mint másfél év szakmai tapasztalatot szerezhetnek tanulmányaik során az elektronikai, technológiai fejlesztő- és szolgáltató vállalatánál. Hetedik féléves kötelező szakmai gyakorlatukat is a cégsoport autóelektronikai divíziójának legnagyobb gyártóközpontjában, a hatvani üzemben végzik majd. Ez alatt megismerkednek a Bosch logisztikai rendszerével és beszerzési csatornáival, a beszállítói vállalatirányítási feladatokkal, a raktárgazdálkodással, az SAP rendszerek működtetésével és részt vállalnak a reklamációmenedzsmentben és a lean logisztikában is. Teljesítményüket a vállalat szakemberei értékelik és egyes főiskolai tantárgyak követelményeinek is a cégnél tanultak, tapasztaltak alapján kell majd eleget tenniük. A hallgatók gyakorlati képzésük teljes idejére munkadíjat kapnak.

A megállapodás kapcsán Szemlér Tamás, a BGF Külkereskedelmi karának dékánja hangsúlyozta, hogy a munkaadók előnyben részesítik azokat a pályakezdőket, akik már tanulmányaik alatt szakmai gyakorlatra tesznek szert. Volker Schilling, a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az együttműködésben azt használják ki, hogy a főiskolának az elméleti oktatás, míg a vállalatnak a szakismeretek gyakorlati alkalmazása terén van tapasztalata. A felsőoktatás duális képzésében résztvevő hallgatóknak a főiskolával együttműködve erős elméleti, és alkalmazható gyakorlati tudást adnak.

bgf Bosch
Kapcsolódó cikkek