BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot esett a PC-piac

Zuhant tavaly a közép- és kelet-európai PC-piac – részben az orosz–ukrán válság miatt is –, a régióban kevesebb mint 19 millió számítógépet adtak el. A Lenovo értékesítette a legtöbb gépet, de a legnagyobb fejlődést a Dell produkálta

Jelentős mértékben, az előző évhez képest 14 százalékkal visszaesett tavaly a személyi számítógépek értékesítése Közép- és Kelet-Európában – derül ki az IDC adataiból –, mindössze 18,55 millió pc-t adtak el a régióban. Meghatározó szerepet játszott ebben az ukrán válság, amely miatt a térség két jelentős piacán zuhantak az eladások: ugyan Oroszországban kelt el a régióban értékesített személyi számítógépek 42,6 százalékát, de 2013-hoz képest így is jóval 10 százalék fölötti csökkenés mutatkozott.

Közép-Európában viszont lényegesen kedvezőbb volt a helyzet tavaly: Lengyelországban 8, Csehországban 19 százalékkal nőtt az eladott pc-k száma az egy évvel korábbihoz képest, Romániában pedig 24,5 százalékos volt a fejlődés.

Magyarország tavaly a bővülő piacok közé tartozott, összesen 590 ezer személyi számítógépet adtak el itthon a gyártók, ami valamivel több mint 8 százalékos bővülést jelentett 2013-hoz képest. Figyelmeztető jel volt viszont, hogy az utolsó negyedévben már 16 százalékos csökkenést mért a piackutató, igaz ebben döntő szerepet játszott, hogy az asztali gépek iránti kereslet látványosan visszaesett.

Az öt legnagyobb gyártó a közép- és kelet-európai pc-piac több mint 70 százalékát mondhatta magáénak 2014-ben. A legtöbb személyi számítógépet a Lenovo tudta eladni, a kínai társaság 9,1 százalékkal tudta növelni értékesítését a régióban. A HP volt a második, míg az Asus a harmadik számú gyártó, ennél a két cégnél azonban már jelentős zuhanást mért a piackutató. A meghatározó vállalatok közül az ötödik helyet megszerző Dell produkálta a legnagyobb fejlődést, a társaság közel negyedével több pc-t adott el a térségben 2014-ben, mint egy évvel korábban.

Míg tavaly a Windows XP támogatás megszűnése miatti gépcserék jelentős mértékben befolyásolták piacot, idén ilyen hatással nem nagyon lehet számolni. Nyáron ugyan érkezik a Microsoft új operációs rendszere, a Windows 10, ám a szoftvercég egészen új értékesítési modellt próbál ki ennél a verziónál. Az új megoldás ugyanis a Windows 7-et és 8.1-et használók számára a piaci bevezetéstől számítva egy évig ingyen letölthető lesz, így megjelenése valószínűleg nem játszik majd komoly szerepet a gépcserékben. Ráadásul információink szerint csak valamikor októberben érkezhetnek majd az első pc-k, amelyeken már előre telepítik a Windows 10-et.

Az idén még nem várható pozitív fordulat a közép-és keleteurópai régió személyi számítógép piacán az IDC előrejelzése szerint sőt, még a tavalyinál is valamivel nagyobb, 14,6 százalékos lehet a visszaesés. Jövőre viszont már javuló helyzettel számol a piackutató.

A globális pc-piacon az okostelefonok és a táblagépek jelentette egyre nagyobb kihívás miatt a következő években sem számíthatnak felfutásra a gyártók. A szegmens zsugorodása azonban várhatóan nagyon lelassul majd: az IDC prognózisa szerint 2019-ben a notebookok esetében mindössze 0,3 százalékos, míg az asztali gépeknél 1 százalékos lesz a csökkenés az előző évhez képest.

Mérsékelt csökkenés

Globális szinten lényegesen jobban sikerült az eladások szempontjából az elmúlt év a személyi számítógépgyártóknak, mint a 2013-as: a tavalyelőtti 10 százalék körüli visszaesés után az IDC tavaly már csak 2,1 százalékos csökkenést mért ezen a területen, miután világszerte 308,6 millió pc-t értékesítettek.

A kedvezőbb eredményben jelentős szerepet játszott, hogy a Microsoft megszüntette a Windows XP támogatását, ami mind az egyéni, mind az üzleti felhasználók körében felpörgette a régebbi asztali gépek cseréjét. Emellett az is számít, hogy a táblagépek nagy forradalma kimerülni látszik, a 2013-as látványos fellendülés után tavaly a második félévben már csak mérsékelt növekedést produkált ez a szegmens, ami szintén kedvezően hatott a pc-eladásokra.

A kedvezőbb eredményben jelentős szerepet játszott, hogy a Microsoft megszüntette a Windows XP támogatását, ami mind az egyéni, mind az üzleti felhasználók körében felpörgette a régebbi asztali gépek cseréjét. Emellett az is számít, hogy a táblagépek nagy forradalma kimerülni látszik, a 2013-as látványos fellendülés után tavaly a második félévben már csak mérsékelt növekedést produkált ez a szegmens, ami szintén kedvezően hatott a pc-eladásokra. Magyarországon 2014 utolsó negyedévében látványosan visszaesett az asztali gépek iránti kereslet -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.