Újabb komoly bírságot kapott a Telekom
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságSZANKCIÓ Bő egy hónapon belül másodszor bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Magyar Telekomot, ezúttal a kötbérfizetési, illetve ahhoz kapcsolódó tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt. Az NMHH a 65 millió forintos büntetés mellett kötelezte a távközlési céget a kötbérkezelési folyamatának módosítására, és az ehhez szükséges intézkedési terv kidolgozására. A hatóság szerint a bírság összegének megállapításakor figyelembe vették, hogy a Telekom jogsértő kötbérkezelési gyakorlata sok ezer előfizetőjének okozott érdeksérelmet, és a szolgáltató átmenetileg több milliós vagyoni előnyre tett szert. A legtöbb jogsértést a cég a szolgáltatás létesítésekor követte el. A feltárt határidő-túllépéseknél jogsértő volt az összes kötbérkezelése, mert a kötbért nem megfelelően számította vagy elmulasztotta, illetve jelentős késedelemmel teljesítette a kifizetést és a kötbérről való tájékoztatást. Az elmaradt kötbéreket megfizették az eljárás ideje alatt, ám sokszor így is több mint egy év késéssel kapták meg pénzüket a jogosultak. A hatóság legutóbb február közepén szabott ki büntetést a Telekomra, akkor 160 milliós pénzbírsággal sújtották a céget, a szolgáltatás korlátozásra vonatkozó jogszerűtlen gyakorlata miatt.


