Egyre zsúfoltabb a légtér
Idén is folytatódik a Budapest Airport utasforgalmának bővülése, legalábbis a HungaroControl 2015 első negyedévében a budapesti le- és felszálló forgalomban több, mint 5 százalékos növekedést mért, ez közel 20 ezer gépet jelent. Az utasok száma egyelőre nem ismert, de tavaly márciusban 662 ezer érkező és induló utas vette igénybe a terminálokat, ezt biztosan meghaladja az idei adat.
Ez annak is köszönhető, hogy a magyar légtér vonzóbb lett a légitársaságok számára, mert a HungaroControl eltörölte az útvonalakat, a belépő gépek a légitársaságok által előre meghatározott és engedélyeztetett, csak az eddiginél rövidebb, egyenesebb útvonalakon közlekedhetnek. Március ráadásul a téli menetrendi időszak utolsó hónapja, a nyári menetrend pedig az eddiginél jóval több új járatot és az eddiginél is nagyobb forgalmat ígér.
Lassan Sármelléken is beindul az élet, holnaptól felszállnak a hévízi Mutsch Ungarn Reisen szervezésében már másfél évtizede több német nagyvárost Sármellékkel összekötő charterjáratok, amelyek sora idén svájci, zürichi járatokkal is kiegészül. A Lufthansa és az osztrák InterSky gépein kívül a már szintén hagyományosnak számító drezdai, erfurti és lipcsei charterek ugyancsak közlekednek idén.
Újdonság idén a Balaton melléki repülőtér kínálatában a Green Travel által először indítandó törökországi charter. Tavaly 33 ezer utas fordult meg a sármelléki repülőtéren. Az oroszországi helyzet miatt idén lassabb forgalomnövekedésre számítanak, de így is legalább 36 ezer utast várnak. Az Utair felfüggesztette valamennyi járatát a Balaton melléki repülőtérre, de az év második felében már várhatóak charterek Oroszországból.
Debrecenben azonban lassan, de biztosan növekszik a forgalom. Gulyás Péter, a reptér forgalmi igazgatója szerint idén az első negyedévben már elérték a 30 ezer utast, amely rekordnak számít az előző évek első negyedéves statisztikáihoz képest. Tavaly 150 ezer utassal zártak. Debrecen és London között minden nap közlekednek járatok, míg Eindhovenbe heti kétszer repül a Wizz Air. Az elmúlt években a charterjáratok száma is évről évre egyre több lett. Idén már török, görög, egyiptomi, német és bolgár célpontokat is választhatnak az utasok.
A pécs-pogányi reptér viszont nem talált magára, tavaly csak ezerháromszáz felszállást regisztráltak és egyelőre nem is várható korai javulás, mert repülőtér a legismertebb repülőgép-típusokat nem tudja fogadni. Ellenben a Pécstől mindössze 100 kilométerre lévő eszéki reptér lesz a székhelye egy új horvát légitársaságnak, a Sea Air-nek, amely május közepétől Münchenbe, Frankfurtba és Bécsbe repül. Az osztrák főváros repterének mostanában gondjai vannak, februárban is 4 százalékkal csökkent az utasok száma, ami még így is 1,3 millió utast jelent. Főleg az átszálló utasból lett kevesebb az orosz-ukrán válság kirobbanása óta. Egész évre nézve pedig már annak is örülnének Bécsben, ha legalább a stagnálást el tudnák érni.
Sztrájkoltak a franciák
Tegnap is sztrájkoltak a légiforgalmi irányítók Franciaországban: a járatok felét a francia légiforgalmi felügyelet (DGAC) kérésére előzetesen törölték a légitársaságok. A munkabeszüntetés szerdán kezdődött, akkor a dolgozók 36 százaléka csatlakozott hozzá, és a DGAC szóvivője szerint csütörtök reggel is még elég jelentős volt a sztrájk hatása, a párizsi Roissy, a nizzai, a toulouse-i, a nantes-i és a bordeaux-i repülőtereken 30-50 perces késéseket okozott az induló járatoknál. Az Air France francia légitársaság a járatainak hetven százalékát törölte, több Párizs-Budapest járat sem indult el.