Felpörgeti az internethálózat fejlesztését a Magyar Telekom
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságIdén 2500 kilométernyi optikai kábeles hálózatot épít ki országszerte a Magyar Telekom, így további 440 ezer hazai háztartás számára válik elérhetővé a szupergyors internet – jelentette be tegnap a társaság. A beruházás révén az év végére 2,2 millióra nő a nagy sebességű szélessávú vezetékes hálózata által lefedett otthonok száma. A vállalat több milliárd forintot fordít 2014-ben az újgenerációs infrastruktúra kiépítésére. Jelenleg többek között Monoron, Szolnok bizonyos részein, illetve Keszthelyen is dolgoznak az infrastruktúra korszerűsítésén – közölte a Világgazdaság érdeklődésére a Magyar Telekom sajtóosztálya. A nagyszabású hálózatépítési projekt része a Nyíregyházán zajló beruházás is, amelynek keretében az év végéig a város minden háztartásában elérhetővé válik a szélessávú vezetékes internetkapcsolat. A szabolcsi megyeszékhelyen mintegy félmilliárd forintot költ erre a projektre a Telekom. A távközlési cégnek a múlt év végén 60 ezer olyan előfizetője volt, aki már az optikai hálózatot használta.
A Digitális Nemzet Fejlesztési Program (DNFP) keretében 2018-ig kell megteremteni a lehetőséget, hogy valamennyi hazai háztartás legalább másodpercenként 30 megabites letöltési sebességet kínáló internetkapcsolathoz juthasson hozzá, az otthonok felében pedig a legalább 100 Mbit/s-os hozzáférés a cél. A jelentős hálózatfejlesztéshez mintegy 80 milliárd forintnyi vissza nem térítendő, illetve 47 milliárd forint visszatérítendő pályázati forrás lesz elérhető. A múlt hét végére készült el az első változata annak a térképnek, amely az európai uniós forrásból megvalósuló infrastruktúra fejlesztések alapjául szolgál majd. Az adatbázisban összesen mintegy hárommillió házszám szintű cím szerepel, és ezek közül nagyjából 1-1,2 millió olyan van, ahol jelenleg nem elérhető legalább 30 Mbit/s képességű internetszolgáltatás. n K. Z.


