Megugrott a Samsung tévék forgalma
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTavaly 30 százalékkal nőtt a Samsung televíziók magyarországi forgalma az egy évvel korábbihoz képest, a piaci részesedésük pedig már 40 százalék fölött van – közölte Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke a cég új tévékészülékeinek tegnapi bemutatóján. A társaság jászfényszarui üzemében 6,4 millió tévét gyártottak a múlt évben, ez százezerrel haladta meg a 2013-ast.
A vállalat új, ívelt SUHD tévéit tegnap mutatták be Magyarországon, a készülékekbe a még jobb képmegjelenítés érdekében nanokristályokat építettek be. Az eszközök 64-szer több színt, valamint 2,5-szer nagyobb fényerőt tudnak megjeleníteni, mint a hagyományos televíziók. A társaság SUHD tévéin már a cég által kifejlesztett Tizen operációs rendszer fut.
A Samsung egyértelműen prémium terméknek szánja az új tévéket, ennek megfelelően kis méretben nem is gyártják, 48 hüvelykes a legkisebb modell. Az új csúcstévék már itthon is elérhetők, és az áruk is jelzi, hogy a prémium kategóriát képviselik. Az Extreme Digital webáruházban a legolcsóbb, 55 hüvelykes Samsung SUHD tévé egymillió forintba kerül, de a Media Markt kínálatában szerepel egy 88 hüvelykes készülék is, aminek az ára online vásárlás esetén hétmillió forint.
A Samsung tíz éve a globális tévépiac meghatározó szereplője, és az elmúlt években ezen a területen is több jelentős újítást hoztak. A cég 2014-ben elsőként jelent meg ívelt készülékekkel, amelyeknél 90 százalék feletti a piaci részesedésük, míg az UHD (ultra nagy felbontású) tévéknél 50 százalék körül van.
A jászfényszarui üzemben SUHD televíziókat nem gyártanak majd, ívelt tévék viszont készülnek ott – mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Facskó István. A társaság tavaly nyáron adta át a magyarországi tévégyára új létesítményét. A 25 millió dolláros beruházással megépült 22 ezer négyzetméteres üzemben összesen mintegy ezren dolgoznak. A világ egyik legmodernebb televíziógyárának számító létesítményben naponta 30-40 ezer készüléket is összeszerelhetnek.


