Új fejlemény a Kézizálognál
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az ORFK április elején jelentette be, hogy a Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa önfeljelentést tett a rendőrségen, a nyomozás csalás gyanújával indult. Az akkori közlés szerint a kár meghaladja a 4 milliárd forintot. Csiszér-Kovács Viktória rendőr alezredes, szóvivő akkor elmondta, hogy a Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa jogi képviselőjével jelent meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda épületében. A feljelentés nyomán a hatóság csalás gyanúja miatt indított vele szemben nyomozást. Az önfeljelentéssel egy időben a nyomozók több helyszínen tartottak házkutatást és iratokat foglaltak le.
Az 1998-ban alapított Lombard Kézizálog Zrt. mellett az 1990-es alapítású Lombard Kft. és az Új Lombard Kft. alkotja a Lombard cégcsoportot. A Kézizálog Zrt. feladata a zálogkölcsönzés, a Lombard Kft.-é az ékszerkereskedelem, az Új Lombard Kft. pedig a csoport focicsapatával foglalkozik – a csapat előbb tatabányai volt, onnan Szombathelyre költöztek, jelenleg pedig az NB I-ben kieső helyen álló Pápa a Lombardé. A társaságok ügyvezetését a 99,5 százalékban tulajdonos Bíró Péter látja el. 1998-ban a Lombard Kft. azért alapította meg a Kézizálog Zrt.-t, mert az a társasági formáját tekintve jogosult a követelésvásárlásra is. A Kézizálog Zrt. kereskedelmi tevékenységet nem végezhet, ezért a zálogban bennmaradt tételeket a Lombard Kft. vásárolja meg, majd értékesíti.
A jegybank az ügy kipattanásakor arra hívta fel a figyelmet: a Kézizálog Zrt. és a Lombard Kft. ügyfélpénzeket, betéteket nem kezel. A korábban a Kézizálog Zrt. által nyújtott záloghitelek fedezetéül szolgáló zálogtárgyak döntő részét pedig az ügyfelek az elmúlt hónapokban visszaváltották, visszavették. Újabb kötelezettségeket pedig nem vállalhatott a cég, mivel a jegybank már január 22-én felügyeleti biztost rendelt ki hozzá helytelen hitelezési és refinanszírozási gyakorlat miatt. Az MNB szerint sem a Kézizálog Zrt. mérete, tevékenysége, sem az érintett refinanszírozó intézmények által esetlegesen elszenvedendő veszteség nem jelent kockázatot a hazai pénzügyi rendszerre.
Kun-Mediátor: ezer károsult?
Nyolcszáz–ezer károsultja van a Kun-Mediátor-ügynek, a nyomozás idején már ötszáz feljelentés érkezett, a bejelentett kár 10 milliárd forint körüli - közölte a károsultak egy részét képviselő Dobrossy István ügyvéd az MTI-vel. jogi képviselő hozzátette: ha azt számoljuk, hogy ezer embernek van bent 5 millió forintja, az már 5 milliárd forint, de van olyan károsult, akinek családi szinten 15-20 millió forintja „rekedt” a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-nél. Az ügyvéd elmondta: a Kun-Mediátor hitelezői jogosultak felszámolást indítani a kft. ellen és ha eredménnyel járnak, a felszámolónak joga és kötelessége, hogy nyomozza, hová lett a pénz, amelyet a károsultak befizettek. A rendőrség április 14-én este tette közzé: sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután a kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz.


