BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem ijedtek meg a turisták a görög válságtól

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Legfeljebb a szokottnál kicsit több készpénzt ajánlanak óvintézkedésként a szakemberek a Görögországba készülő turistáknak. Az ország GDP-jének 17 százaléka származik az idegenforgalomból, mindenkinek elemi érdeke, hogy ez ne sérüljön.

Az előfoglalások alapján idén a legtöbben Görögországba utaznak nyaralni busszal vagy charterrepülőgéppel – derült ki a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) adataiból. A magyar turisták körében évek óta igen népszerű ország – amely a szakemberek szerint 2015-ben részben az eredetileg Tunéziába vágyó, de a Bardo múzeumbeli márciusi merénylet miatt megrettenő turistákat is felszívja – az államcsőd szélén táncol. Ez azonban a jelek szerint korántsem veti vissza a forgalmat.

"Május közepe óta folyamatosan tömött buszok és repülőgépek indulnak Görögország népszerű szárazföldi desztinációi és a szigetek felé is. Az elmúlt napokban néhány érdeklődő telefont kaptunk már ügyfeleinktől, de csak azt kérdezték, van-e valamilyen fontos új tudnivaló a kiutazással kapcsolatban. Egyetlen útlemondásról sem tudok” – mondta lapunknak Komora Zoltán, az IBUSZ Utazási Irodák vezérigazgató-helyettese. A szakember emlékeztetett: 2013-ban Cipruson a részleges államcsődöt is alig érzékelték a turisták, munkatársaik pedig naprakész információkkal rendelkeznek a görögországi helyzetről minden olyan településen, ahová csoportokat várnak.

A konzuli szolgálat szerint az általános biztonsági helyzet Görögországban jó, de a gazdasági válság következményeként évek óta viszonylag gyakoriak a munkabeszüntetések, a kisebb-nagyobb tüntetések, és a közszolgáltatások leállása esetenként a magyar turistákat is érintheti, nehezedhet az ügyintézés. A sztrájkokat jellemzően néhány nappal előbb jelentik be, de előfordulhatnak spontán tüntetések is, így az ebből fakadó kisebb-nagyobb fennakadásokkal továbbra is számolni kell. A demonstrációk vagy a közlekedési sztrájkok túlnyomórészt Athén központjára korlátozódnak, ezért érdemes folyamatosan tájékozódni az aktuális hírekről, elkerülni a tömegmegmozdulások helyszínét.

Felhívják a figyelmet arra is: az észak-görögországi Kilkisz és Chalkidiki régiók környékén évek óta fordulnak elő tiltakozások, ezek azonban nem terjednek át a kedvelt nyaralóövezetekre, de az esetleges útlezárások érinthetik az autóval közlekedőket.

A szakemberek szerint érdemes a megszokottnál kicsivel több készpénzzel útnak indulni, mert egy még mindig nem kizárható csőd esetén néhány napig nehézséget okozhat az ATM-ek használata, a bankfiókok pedig zárva tarthatnak. Az IBUSZ vezérigazgató-helyettese szerint azonban a készpénz jelentőségét sem kell túldimenzionálni, hiszen kevés turistának van szüksége napi több százezer forintra. Ráadásul a legtöbben egyébként is már korábban Magyarországon beváltott valutával utaznak.

„Görögország Európában van, a tenger meleg, az emberek vendégszeretőek, az idő pedig kitűnő. Ezen az esetleges államcsőd sem változtat. A görögök elemi érdeke, hogy a nyári főszezonban minden flottul menjen, ezzel ők vannak a leginkább tisztában” – tette hozzá Komora Zoltán. A turizmus a görög GDP 17 százalékát adja, becslések szerint a mintegy 11 millió lakosú országban ebben az ágazatban 2021-re összesen egymillió ember dolgozik majd.

A Kartago Tours munkatársai egyelőre szintén nem tudnak olyan körülményről, ami kényelmetlenné tehetné a görögországi nyaralást. Akad viszont olyan utazási iroda, ahol a kint tartózkodó munkatársak szembesültek már azzal: a turisták átmenetileg nem tudták pénzkivételre használni az ATM-eket, mert azok a helyiek rohama miatt kifogytak a készpénzből.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.