BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új irodákat nyit az Otthon Centrum

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Meglovagolják az élénkülő keresletet az ingatlanpiaci cégek: az egyre intenzívebb forgalomnak köszönhetően legalább 15 új irodával bővül az Otthon Centrum (OC) hálózata a következő hónapokban, a másik nagy közvetítő lánc, a Duna House (DH) pedig eközben a nemzetközi terjeszkedést, és a tőzsdére lépést fontolgatja.

Az elmúlt egy évben 33 új irodával bővült az OC ingatlanközvetítői hálózata, ebből 16 a fővárosban nyílt. A Biggeorge’s Holding részeként működő vállalat, amely a közvetítés mellett foglalkozik hitelközvetítéssel, befektetési és ingatlanfejlesztési tanácsadással, jelenleg is dolgozik öt új iroda megnyitásán, a következő hónapokban pedig további tíz kezd majd működni, elsősorban olyan vidéki városokban, ahol az Otthon Centrum még nincs jelen – tudta meg a Világgazdaság.

„Gyöngyösön, Dunaújvárosban, Esztergomban, Jászberényben, Kiskunfélegyházán, Velencén is keresünk franchise partnert, de szóba jöhetnek más települések is” – mondta lapunknak Kosztolánczy György, az OC vezérigazgatója.

A bővítés alapját az adja, hogy a hálózat lakóingatlan értékesítése tavaly az első hat hónapban 34, idén az első öt hónapban pedig 32 százalékkal növekedett a megelőző év hasonló időszakában mérthez képest, és minden jel arra utal, hogy az élénkülés tartós lesz. Kosztolánczy György szerint a most elsősorban a főváros belső kerületeiben tapasztalható adásvételi hullám fokozatosan átterjed majd a külső kerületekre és vidékre is. Eközben az állam a családok otthonteremtési kedvezményével (CSOK) is ösztönzi a piacot, ahol a befektetők mellett kezd megjelenni a válság miatt évek óta elhalasztott kereslet – azaz a nagyobb vagy új ingatlanba vágyók csoportja – is.

Az OC közvetítő munkatársakat is folyamatosan keres meglévő, illetve tervezett irodáiba. „Nagy csapatokkal, tapasztalt vezetőkkel dolgozunk. Karrier programunkban egyedülálló jövedelmi rendszert alakítottunk ki, ami a jelek szerint hatékonyan működik, hiszen több mint 300 munkatársunk öt évnél is régebben dolgozik az OC-nál” – tette hozzá Kosztolánczy György. Az új irodák létszámát befolyásolja a helyi piac mérete és a konkurens közvetítők száma is. „Olykor már néhány ingatlantanácsadóval is indítunk irodát, máskor pedig már a nyitásának napján tíz vagy több tanácsadó áll munkába. Ez a létszám forgalomtól függően a duplájára, vagy annál is nagyobbra nőhet” – mondta a vezérigazgató.

Eközben az immár 120 irodával rendelkező Duna House (DH) külföldön is terjeszkedne, derült ki abból az interjúból, amit a cég vezetői – Guy és Doron Dymschiz – a Portfolio.hu portálnak adtak a minap. Jelenleg vizsgálják, ehhez hogyan vonjanak be tőkét, és komolyan fontolgatják a részvénykibocsátás lehetőségét is. Magyarországon és Csehországban zöldmezős beruházásokat valósítottak meg, az új piacokon azonban meglévő cégvásárlásban gondolkodnak. A franchise hálózat a tulajdonosok állítása szerint Magyarországon 2014-ben kétszer annyi ingatlant értékesített, mint a válság kitörésének évében, 2008-ban. A tőkebevonás mikéntjéről már ebben az évben megszülethet a döntés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.