BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európában akar újból erősíteni a Visa

PÉNZFORGALOM Negyedével nőtt a Visa Inc. profitja üzleti évének június 30-ával zárult harmadik negyedévében: a kártyatársaság 1,7 milliárd dollár adózott eredményről számolt be, szemben az egy évvel korábbi 1,36 milliárddal (az egy részvényre jutó nyereség 54-ről 69 centre nőtt). A működési bevétel 11 százalékkal, 3,52 milliárd dollárra emelkedett, ugyanilyen arányban bővültek a működési költségek is, 1,3 milliárd dollárra. A kaliforniai székhelyű társaság hitel-, illetve betéti kártyáival az USA-ban az egy évvel korábbinál 8,7 százalékkal több tranzakciót bonyolítottak le (volumenben számolva az USA-ra jut a Visa-kártyák forgalmának több mint a fele).

A Visa-részvények árfolyama 7,5 százalékkal ugrott meg a csütörtöki zárás utáni kereskedésben, ebben azonban nemcsak az elemzői várakozásoknál jobb eredmény játszott szerepet, hanem az is, hogy a társaság közölte: tárgyalásokat folytat arról, hogy újraegyesüljön korábban leválasztott leányvállalatával, a Visa Eu­rope-pal. Utóbbi 2007-ben került európai bankok tulajdonába – a Visa Inc. pedig nélküle ment tőzsdére –, 2013-ban az európai piac 52,2 százalékát mondhatta magáénak (volumenben számolva). A Bloomberg májusban adta hírül, hogy a Visa 20 milliárd dollárért megvenné a Visa Europe-ot, amelyre vételi opciója van (az európai tulajdonosok pedig eladási opcióval rendelkeznek), most viszont maga a társaság jelentette be, hogy októberig le akarja zárni a lehetséges „üzleti kombinációról” szóló egyeztetéseket.

A megállapodás révén a Visa nagy növekedési potenciállal rendelkező területhez férne hozzá – mondta a KBW elemzője a Reutersnak –, hiszen sok feltörekvőnek tekinthető piac van Európában, ilyen például Kelet-Európa. Volumenben nézve a Visa forgalmának kevesebb mint 5 százalékát adja a CEMEA-régió (Közép- és Kelet-Európa, Közel-Kelet, Afrika). A rivális MasterCard a forgalmának a 26 százalékát érte el Európában az idei első negyedévében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.