KÖLTSÉGCSÖKKENTÉS Jelentős leépítésre készül a Qualcomm, a főként az okostelefonokban található chipjeiről ismert vállalat 4500 munkahelyet szüntet meg, vagyis a teljes munkavállalói létszám 15 százalékát küldik el. A lépés része a társaság költségcsökkentési programjának, amelynek keretében 1,4 milliárd dollárral akarják mérsékelni az éves kiadásaikat.
Az amerikai vállalat intézkedéseit több tényező is indokolja. Egyrészt egyre keményebb versenyre kényszerül ázsiai riválisai miatt, mint például a tajvani MediaTek, valamint a kisebb kínai gyártók. Emellett a Samsung is mind nagyobb mértékben használja saját chipjeit az okostelefonjaiban, ami a Qualcomm további térvesztését eredményezi a közép- és felső kategóriás készülékek szegmensében. De az Intel is igen agresszíven igyekszik megerősíteni pozícióit a mobileszközökbe szánt chipek piacán, ami szintén kedvezőtlenül hat a társaságra.
A kihívásokat egyelőre nem igazán sikerült kezelni, ami látszik a cég júniusban zárult harmadik üzleti negyedévének eredményein is. A Qualcomm 5,8 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 14 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Még drámaibb a helyzet a nyereséget vizsgálva. A társaság adózott eredménye 1,2 milliárd dollár volt az április–júniusi időszakban, ez 47 százalékkal maradt el a 2014-es harmadik üzleti negyedév profitjától.
A befektetők elégedetlenségét jól jelzi, hogy az elmúlt egy évben több mint 20 százalékkal zuhant a vállalat részvényeinek értéke. Ezen az sem segített, hogy csak a júniusban zárult negyedévben 6,2 milliárd dollárt juttattak vissza a tulajdonosoknak a részvény-visszavásárlási program keretében, illetve osztalék formájában.
A Qualcomm a harmadik üzleti negyedévének végén 35,2 milliárd dollárnyi készpénzzel és gyorsan készpénzzé tehető egyéb forrással rendelkezett, ami alapján nem kizárt, hogy ha tovább zuhan a cég teljesítménye, akvizíciók révén próbálják majd erősíteni pozíciójukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.