BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb rekord az Apple-nél

Történetének legjobb harmadik üzleti negyedévét zárta júniusban az Apple, a befektetők ennek ellenére nem voltak maradéktalanul elégedettek, a vállalat részvényeinek árfolyama zuhant a bejelentést követően. A cég 47,5 millió iPhone-t adott el, nyeresége pedig közel 40 százalékkal nőtt.

A júniusban zárult negyedévben 49,6 milliárd dolláros bevételt ért el az Apple, ami 32,6 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A társaság történetében ez volt eddig a legjobban sikerült harmadik üzleti negyedév, amiben meghatározó szerepet játszott az okostelefonok iránti hatalmas kereslet. A társaság 47,5 millió iPhone-t tudott eladni, szemben az egy évvel korábbi 35,2 millióval.

Nem véletlen, hogy Tim Cook, az Apple vezérigazgatója is kiemelte a telefonüzletág teljesítményét az eredmények értékelésekor. „Lenyűgöző negyedévünk volt, az iPhone-okból származó bevétel 59 százalékkal nőtt, de erős volt a Mac-értékesítés is. Minden eddigi rekordot megdöntött a szolgáltatásokból származó bevételünk az App Store-nak és az Apple Watch nagyszerű startjának köszönhetően” – fogalmazott a cégvezető. A vállalat áprilisban dobta piacra saját okosóráját, és bár pontos adatokat nem közöltek arról, hogy mennyit sikerült eladni belőlük, Tim Cook az eredményeket bemutató tájékoztatón annyit elmondott, hogy az eladások túlszárnyalták az előzetes várakozásaikat még úgy is, hogy a nagy kereslet miatt időnként készlethiánnyal küzdöttek. Egyes becslések szerint az április–júniusi időszakban akár egymilliárd dollárt is hozhattak a cégnek ezek az eszközök.

A globális tendenciákat követve jelentős mértékben csökkent a táblagépek értékesítése, a cég 10,93 millió iPadet tudott eladni az április–júniusi időszakban, míg egy évvel korábban még 13,28 milliós volt a forgalom.

Az Apple 10,7 milliárd dolláros adózás utáni eredményt ért el a harmadik üzleti negyedévében, ez közel 40 százalékos növekedést jelentett éves összevetésben. A kedvező eredményekben meghatározó szerepet játszott a kínai forgalom. Az Apple bevételeinek közel 60 százaléka a harmadik üzleti negyedévben az Egyesült Államokon kívülről származott. Csak Kínában 13,2 milliárd dolláros forgalmat értek el, ami 112 százalékos növekedést jelentett éves összevetésben.

A befektetők a kiugró eredmények ellenére sem voltak elégedettek, amit az mutat, hogy a tőzsdezárást követő kereskedés során a bejelentést követően rövid idő alatt közel 7 százalékkal zuhant az Apple papírjainak árfolyama. Bár ez azt jelenti, hogy mindössze néhány óra alatt több mint 50 milliárd dollárral csökkent a cég piaci értéke, még így is messze a legdrágább amerikai tőzsdei vállalatnak számít, jóval 700 milliárd dolláros értékkel. Ráadásul az elmúlt hónapokban rengeteget erősödött a cég részvénye – január óta mintegy ötödével drágult –, így a lehetőségek között ott volt egy kisebb piaci korrekció. Az árfolyam csökkenésében szerepet játszhatott az is, hogy a vállalat igen visszafogott előrejelzést adott a július–szeptemberi időszakra. Prognózisukban 49 és 51 milliárd dollár közötti bevételt jeleztek, ami 16–21 százalék közötti növekedést jelentene az egy évvel korábbihoz képest, vagyis a fejlődés üteme jelentős mértékben elmaradna az elmúlt negyedévekben tapasztalttól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.