BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyarok fő életcélja a beteségek elkerülése

A felnőttek több mint 90 százalékának legfontosabb életcélja, hogy elkerülje a betegségeket – ez derült ki abból a felmérésből, amelyet a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEI) végzett a felnőttek és gyermekek körében az egészséggel kapcsolatos ismereteikről. Török Krisztina, a NEI főigazgatója elmondta: a testsúlyt, az alkohol- és koffeinfogyasztást körbejáró kutatásból kiderült, hogy az emberek többsége tisztában van az egészségét károsító életmóddal, mégis keveset tesz ellene. Az elmúlt évek kampányai elérték céljukat, azonban a motiváció hiányzik például a dohányzásról való leszokásról. Az 5500 felnőtt és 7500 gyerekek körében végzett felmérés szerint az elhízott vagy túlsúlyos felnőtt lakosság mindössze 45 százaléka van tisztában azzal, hogy testsúlya nem megfelelő, 54 százalékuk normális testtömegűnek, egy százalékuk pedig soványnak tartja magát. A felnőttek 41 százaléka nem végez elegendő testmozgást, pedig 81 százalékuknak lenne rá lehetősége – derül ki az MTI tudósításából.

Az összes dohányos tisztában van annak káros hatásaival, mégis csak egytizedük vallja magát elég motiváltnak ahhoz, hogy leszokjon. Az alkoholfogyasztás szempontjából a nagyivók köré sorolható felnőttek közel kétharmada van tisztában az alkohol káros hatásaival, mégis csak 17 százalék nyilatkozott úgy, hogy erőt érez magában e káros szenvedély elhagyására. A válaszokból kitűnt az is, hogy minél jobbnak ítéli valaki az egészségi állapotát, annál inkább elégedett az életével.

Az ötödik, hetedik és kilencedik osztályos diákok körében készített felmérésből az derült ki, hogy nagyjából minden második tizenéves naponta fogyaszt koffeintartalmú italt, és körülbelül egyharmaduk naponta fogyaszt chipset, édességet vagy gyorséttermi ételt. Török Krisztina hozzátette: a felmérésből kitűnt az is, hogy a fiatal korosztály táplálkozási szokásai szorosan összefüggnek a családi mintával, a szülői modellel és a közösen eltöltött idő arányával. A cigarettát kipróbálók aránya az életkor előrehaladtával nő, a kilencedikeseknek már több mint fele túl van az első szál cigin, harmaduk vallotta azt, hogy az elmúlt egy hónapban valamilyen rendszerességgel dohányzott. A dohányos fiatalok 10 százaléka gondolja azt, hogy a „dohányzás menő”.

Az ötödik osztályosok 22, a hetedikesek 44, a kilencedik osztályosok 79 százaléka mondta azt, hogy ivott valaha egy-két kortynál több szeszes italt. A kilencedikesek közel harmada legalább egyszer volt már részeg az elmúlt harminc napban, ennek a csoportnak csaknem fele, 41 százalék vélekedik úgy, hogy az alkohol segít ellazulni, felszabadulttá tesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.