A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) újabb befektetéseivel összesen 555 millió forint tőkét biztosít két észak-alföldi és egy dél-alföldi kisvállalkozásnak – derül ki az SZTA közleményéből. A tájékoztatás szerint mindhárom cég jelentős növekedési potenciállal bír, növekedési pályájuk illeszkedik a magyar gazdaságban tapasztalható ipari, autó- és gépipari konjunktúrához. Az SZTA a befektetéseknél 5 éves futamidővel tervezett. „A kihelyezett források egyrészt lehetőséget adnak a magyar vállalkozások fejlesztésére és új cégek és munkahelyek megteremtésére, másrészt a befektetések lezárását követően ezek a források újra felhasználhatóvá válnak a hazai gazdaságban. Az EU-s források tőkeeszközként való alkalmazása így nem csupán egy egyszeri hatást fejthet ki, hanem tartósan járulhat hozzá számos magyar kisvállalkozás és a nemzetgazdaság fejlődéséhez is” – emelte ki Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap elnök-vezérigazgatója.
Az SZTA mindhárom cégben kisebbségi tulajdonrésszel rendelkezik, ami garanciát ad az adott források felhasználásának kontrolljára. Ugyanakkor a cégvezetést és a tulajdonostársakat nem korlátozzák a jó üzletmenet biztosításában és a célok elérésében, míg az alap forrásszervezési, vezetési, üzletfejlesztési tanácsokkal támogatni tudja a vállalkozások hatékony működését. A három érintett cég közül a kunszentmártoni Martin-Tech Kft. az SZTA 220 millió forintos tőkebefektetésével indít új üzletágat. A cég egyedi mezőgazdasági, erdőgazdasági és földmunkagépek alkatrészeinek gyártására, sorozatgyártására szakosodott. A Gémtech Fitting Kft. egy Nyíregyházára települt új cég, amely az SZTA-tól 210 millió forint kockázatitőke-befektetést kapott. A cég egyfelől acélszerkezetekkel kapcsolatos technológiák előszerelését, burkolását, másfelől anyagmozgató eszközök tervezését, gyártását és tesztelését végzi majd. Az Orosházára települt Weld-Heg Fémmegmunkáló Kft. tevékenységének korszerűsítésére és kapacitásbővítésre vette igénybe az SZTA tőkeforrását, 125 millió forint értékben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.