Cégvilág

Bevetették a Genezis Flottát

A péti Nitrogénműveknél 2018-ig 350 millió eurónyi fejlesztés zárul le. Ezek révén az ország legnagyobb műtrágyagyárának fajlagos földgázfelhasználása csökken, energia-önellátása erősödik, műtrágyatermelése nő, vele együtt ammónium- és salétromsav-előállítása is. Az új üzletágak jól szerepelnek.

A Nitrogénművek Zrt. 2017–18-ig közel 350 millió euró beruházásra készül. A forrást önerőből, a banki források minimalizálása mellett teremti elő az ország legnagyobb műtrágyagyártója. „A pénzt kapacitásaink bővítésére, termékeink és szolgáltatásaink minőségének javítására, illetve energiafelhasználásunk hatékonyságának növelésére fordítjuk” – nyilatkozott a Világgazdaságnak Suba Péter, a társaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. Tájékoztatása szerint a beruházások befejezése után, 2018-tól három fő változás várható a Nitrogénművek működésében.

Egyrészt fajlagos földgázfelhasználása két lépésben összesen 10 százalékkal csökken. Új üzemei ekkortól energetikailag is a legkorszerűbbek közé tartoznak. Erre példa, hogy az új technológiák révén lényegesen javul a gőzfelhasználása: a felszabaduló gőzből 11–25 megawatt villamos energiát fog előállítani, így a társaság maga termelheti meg a beruházások miatt megnövekedett villamosenergia-igényének 70-100 százalékát. Másrészt közel 65 százalékkal, évi 5000 tonna fölé növeli a műtrágya-kibocsátását. Ehhez természetesen az ammóniumtermelését 35 százalékkal, a salétromsav-termelését pedig akár 75 százalékkal is bővítenie kell majd. Végül a beruházások eredményeként csökken a társaság környezetterhelése. „A Nitrogénművek követi a BAT (legjobb elérhető technika) által nyújtott lehetőségeket” – jelentette ki Suba Péter.

Időközben a társaság saját kezébe vette a belföldi partnereinek való áruszállítást. Ezt segítő, pétfürdői logisztikai központját már átadta, a közutakon pedig januártól látható, jelenleg 115 kamionból álló Genezis Flottája az elmúlt fél évben közel 400 ezer tonna műtrágyát juttatott el a hazai mezőgazdasági termelőkhöz. A központot máris bővíteni kellett, hogy műszakilag el lehessen látni a folyamatosan növekvő számú szállító járművet. A sofőröknek nyugat-európai mértékkel is magas színvonalú, a szociális igényeket és a szervezett munkavégzést is biztosító kiszolgálóblokkokat alakítottak ki. Saját kamionmosó építésére is készül a társaság, és októberben átad egy másik logisztikai és csomagolóközpontot is.

A Nitrogénművek 2014-ben a terv szerint teljesített hagyományos üzletágában, a műtrágya termelésében és értékesítésben, de hozta a megcélzott számokat új piacain: a vetőmag-, a növényvédőszer- és a terménykereskedelemben is. Kisebb részben az új tevékenységek megjelenése miatt, meghatározóan azonban a cég piaci megfontolásai következtében átalakult árbevételének múlt évi szerkezete: belföldi forgalma mintegy 10 milliárd forinttal nőtt, az exportja viszont 21 milliárddal esett. Suba Péter az eltolódást azzal magyarázta, hogy a fókuszban a hazai mezőgazdasági végfelhasználók (termelők és gazdálkodók) ellátása volt. Itt a termelőket már több mint négy éve közvetlenül is elérő Genezis Partnerhálózat ügyfélköre mostanra 13 ezerre bővült, hozzájuk jutott el az évi egymillió tonnás termelési kapacitással előállított műtrágya 65-70 százaléka. A hálózat 2014-ben olyan termelőket is elért, akikkel addig csak közvetve vagy egyáltalán nem állt üzleti és szakmai kapcsolatban. A Nitrogénművek a termékvásároláson felüli hazai igényeket (szakmai tanácsadás, saját szállítmányozás, egyedi igény szerint csomagolás) is maradéktalanul kielégítette, viszont exportra kevesebb áruja maradt.

Terménykereskedelemmel tavaly augusztus óta foglalkozik a társaság. A termelők gabonájának felvásárlására partnerhálózaton keresztül tesz ajánlatot, a szállításban részt vesz saját kamionflottája is. A vetőmag-értékesítés beindítása nehezebb volt. „A vevők velünk mint új piaci belépővel szemben sokszor nagyobb elvárásokat támasztottak. Mi viszont már a középtávú terveinket is teljesítettük kultúraspecifikus technológiánkkal, vevőbarát és versenyképes szolgáltatásainkkal, termékeinkkel” – mondta Suba Péter. A Nitrogénművek növényvédőszer-üzletága a hazai szektorban megmerevedett rendszertől eltérően működik a vezérigazgató-helyettes szerint. Terveiben sok olyan szolgáltatás és termék szerepel, amelyekkel nem a hagyományos módon szolgálja majd ki a termelőket, de a mai piaci rendszerhez képest előnyöket nyújt számukra. Ilyen lesz az a szaktanácsadás, amit a partnerhálózat értékesítő szakemberei nyújtanak majd, ha lezárul a most félidejénél tartó növényorvosi egyetemi képzési programjuk.

Az agrárgépekkel kivárnak

A Nitrogénművek minden területen további növekedésre számít, miután bevezeti az értékesítést és az értékesítési adminisztrációt leképező, támogató új CRM-rendszert. Értékesítői szeptembertől a SalesForce rendszert használva testre szabottabb egyedi ajánlatokkal, tervezhető szállítási ütemezéssel, pontos – gazdaszintű – előrejelzéssel rendelkeznek majd. A mezőgazdasági gépek szegmensébe is beszállna, de itt még kivár. „Szeretnénk magunkat tartani azon előzetes kommunikációnkhoz, miszerint egy világcég termékkörével kívánunk belépni majd erre a piacra. Ennek még nem jött el az ideje” – mondta Suba Péter.


Nitrogénművek
Kapcsolódó cikkek