BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elfogytak a mediterrán utak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Fokozatosan javulnak az idegenforgalmi jelzőszámok: nőtt a vendégszám, az eltöltött éjszakák száma júniusban, és ötödével emelkedett a Magyarországra érkező angolok, franciák száma is. Bár a görög krízis alaposan megkeverte a lapokat, az utazási irodák szintén bizakodóak.

Több mint egymillió vendég 2,5 millió éjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken júniusban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint: a vendégszám 6,7, a vendégéjszakák száma pedig 4,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korább mértéket. A turisták 13 százalékkal többet is költöttek szállásra, így az ebből származó bevételek meghaladták a 20,5 milliárd forintot, miközben a szállodák foglaltsága és az átlagár is emelkedett.

A tíz legnagyobb küldőországunk felénél két számjegyű növekedést mutatnak az adatok: az Egyesült Királyságból és Franciaországból mintegy 20 százalékkal többen érkeztek. A magyarok sem tétlenkedtek: 553 ezren közel 1,3 millió éjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. Előbbi 6,3, utóbbi pedig csaknem 4 százalékos növekedés, a szállásdíjbevétel közel 14 százalékkal emelkedett.

Reménykedhetnek a kiutaztatók is. „Talán valamivel jobb szezont zárhatunk ebben az évben, mint tavaly, de még mindig csak lépésről lépésre közelítünk a válság előtti szinthez. Az augusztus várhatóan nagyon jól fog sikerülni. A mediterrán térségbe charterjáratokkal szervezett üdülésekre már szinte lehetetlen helyet foglalni” – mondta lapunknak Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) kommunikációs bizottságának tagja. A kereslet összetétele nem változott érdemben: továbbra is az alacsony és a közepes árfekvésű utak viszik a prímet, az exkluzív célpontok – Bali vagy éppen Mallorca – aránya kisebb. A pihenni vágyók az irodák tapasztalatai szerint a szállodai tartózkodásoknál általában legalább félpanziós ellátásra fizetnek be.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a legtöbb magyar valószínűleg Görögországba utazott idén nyáron – sokan indultak buszos túrára, a szigetekre pihenni pedig charterjáratokkal. A toplista élén áll Törökország is, de népszerű Egyiptom, Málta és Horvátország – utóbbi sok esetben egyéni kiutazással –, és keresik a bolgár tengerparti szállodákat is. Egyelőre úgy tűnik, a szezon vesztese Görögország lett, Törökország, Spanyolország és Olaszország viszont profitált az athéni krízisből. Törökország vélhetően minden idők rekordját állítja majd fel ebben az évben a magyar piacon” – mondta a Világgazdaságnak Komora Zoltán, az IBUSZ Utazási Irodák vezérigazgató-helyettese.

Bár az előfoglalási szezon jól kezdődött, június végén és július elején megtorpant a görög utak foglalási dinamikája, elsősorban a fenyegető államcsődről és a bankkártya-használati nehézségekről szóló hírek miatt. „A megállapodást követően és most viszont elképesztő, csaknem százszázalékos a foglaltság a görög szállodáinkban, illetve a repülőinken. A kérdés az, hogy meddig tart ki a lendület, hiszen tavaly még a szeptember is rendkívül jól sikerült. Augusztus utolsó hete a közelgő iskolakezdés miatt nehezen eladható, de tapasztalataink szerint ezt követően egészen szeptember végéig kitart még az utazási kedv.” – tette hozzá Komora Zoltán.

Az IBUSZ belföldi utazási számai arról tanúskodnak, hogy mintegy 10 százalékkal nőtt a kereslet tavalyhoz képest, és valamelyest emelkedett az eltöltött vendégéjszakák száma is: jelenleg fejenként 5,6 nap. „Egyre nagyobb arányban foglalnak magasabb minőségű szálláshelyeket belföldön is” – mondta Komora Zoltán. Nagy a forgalom a levegőben is: júliusban a HungaroControl légiforgalmi irányítói csaknem minden eddig mért rekordot túlszárnyaltak azzal, hogy összesen csaknem 111 ezer járművet navigáltak. A budapesti érkező és induló járatok száma is elérte a legmagasabb értéket 2011 novembere óta.

Mozgalmas ősz jöhet

A MUISZ-nál arra számítanak, hogy a főszezon az elmúlt évekhez hasonlóan várhatóan véget ér az iskolakezdéssel, de szeptemberben és októberben még élénk forgalom és utószezoni foglalások várhatók, főként a mediterrán országok felé. Télen pedig már ismét az egzotikus célpontok – Mauritius, Seychelle-szigetek –, valamint a síutak kerülnek a középpontba.

Ősszel főként az idősebbek és azok utaznak, akiknek a munkája nem engedi meg, hogy a nyári turisztikai főszezonban pihenjenek. Biztatóak ugyanakkor a külföldi városlátogató kirándulások foglaltsági adatai. Az IBUSZ-nál akadnak Prágába, Párizsba, Rómába, Londonba induló utak szeptember és október végén, amelyekre már el is fogytak a helyek. Az eddigieknél korábban kezdték el foglalni az utasok a téli egzotikus üdülőhelyeket is.

Ősszel főként az idősebbek és azok utaznak, akiknek a munkája nem engedi meg, hogy a nyári turisztikai főszezonban pihenjenek. Biztatóak ugyanakkor a külföldi városlátogató kirándulások foglaltsági adatai. Az IBUSZ-nál akadnak Prágába, Párizsba, Rómába, Londonba induló utak szeptember és október végén, amelyekre már el is fogytak a helyek. Az eddigieknél korábban kezdték el foglalni az utasok a téli egzotikus üdülőhelyeket is. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.