BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felbontotta Szekszárd az Alfa-Nova szerződését

JOGVITA Azonnali hatállyal felmondta tegnap a távhőszolgáltató Alfa-Nova Kft.-vel kötött szerződést az önkormányzati tulajdonú Szekszárdi Vagyonkezelő Kft., és birtokba vették a fűtőműveket – jelentette be a város polgármestere Szekszárdon. Ács Rezső sajtótájékoztatóján hozzátette: a megyeszékhely közgyűlése keddi, rendkívüli zárt ülésén utasította a vagyonkezelő céget a szerződés felmondására, egyben az önkormányzati kft.-t jelölte ki távhőszolgáltatónak. Közölte: a szerződés felmondása után nem sokkal, kedd délelőtt őrző-védő céggel vették át a tolnai megyeszékhely két fűtőművét és irodaházát, az átvétel konfliktus nélkül zajlott.

A polgármester azzal indokolta a szerződésbontást, hogy az Alfa-Nova Kft., illetve az önkormányzat és cégei között elszámolási viták miatt több peres eljárás van folyamatban, ami lehetetlenné tette az együttműködést. A döntés másik oka az volt, hogy tavaly az Alfa-Nova Kft. csak úgy tudta biztosítani a távhőszolgáltatást, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) gázszállítót jelölt ki számára – tette hozzá. A MEKH és a Tolna Megyei Kormányhivatal többször kért tájékoztatást arról, hogy milyen lépéseket tesz az önkormányzat az ellátás biztonságának érdekében.

Az Alfa-Nova Kft. júliusban küldött az önkormányzatnak egy, a következő fűtési idényre szóló gázszállítói szerződést, azonban annak a cégnek, amellyel szerződött, valamint az Alfa-Nova Kft.-nek a tulajdonosi köre közel áll egymáshoz. A polgármester tájékoztatást kért arról, hogy milyen biztosítékot nyújtott az Alfa-Nova a gázszállítónak, erre azonban nem kaptak érdemi választ. Hangsúlyozta, hogy a szerződés felmondásával megszűnik a szekszárdi távhőszolgáltatás körüli bizonytalanság, ami a városban 5600 lakást és 15 ezer embert érint. „A lépésről értesítjük a MEKH-et és a kormányhivatalt, előkészítettük a szolgáltatás átvételét, a vagyonkezelő kft. pedig beadja a működésiengedély-kérelmet” – mondta a polgármester.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.