BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magánkórházat nyitott Budán a szállítmányozó Révész Csoport

EGÉSZSÉGÜGY Csúcstechnológiájú műtő és négy kórterem is működik abban a mintegy ezer négyzetméteres egészségügyi szolgáltató központban, amelyet a Révész Csoport hozott létre több cég felvásárlásával a budai MOM Park Bevásárlóközpont harmadik emeletén. A beruházás összértéke több száz millió forint volt – áll a cég lapunknak eljuttatott közleményében. A járó- és fekvőbeteg-ellátást egyaránt nyújtó komplexumban harminc szakemberből álló orvoscsoport dolgozik dr. Filiczky István orvos igazgató irányítása alatt. A MOM Park Medical Center és munkatársainak célja, hogy megfizethető áron nyújtsanak magas színvonalú szolgáltatást a hazai magánegészségügyben különlegesnek számító színvonalon és ellátási palettán.

Bár a Révész Bálint tulajdonában lévő, budapesti székhelyű Révész Holding Zrt. fő tevékenységének a szállítmányozás és a logisztikai szolgáltatások nyújtása számít, a vállalat emellett ingatlanfejlesztéssel és -üzemeltetéssel is foglalkozik. A csoport árbevétele tavaly 21 milliárd forint, adózás utáni eredménye pedig 1,5 milliárd forint volt.

Székely Zsolt, a Révész Csoport vezérigazgatója szerint fokozatosan nő az igény a magas színvonalon működő magán-egészségügyi szolgáltatásokra. Márpedig az új központban dolgozó orvosok szakterületük legkiválóbb, elismert képviselői, ami a csúcstechnológiát képviselő orvostechnikai berendezésekkel együtt garantálja a magas színvonalat a pácienseknek.

A MOM Park Medical Center másik különlegessége, hogy a magánegészségügyben működő központokkal ellentétben saját műtővel is rendelkezik, így nem csak egynapos beavatkozásokat tudnak elvégezni. A Révész Csoport új üzletága Budapest után hamarosan Nyíregyházán is megjelenik majd, hiszen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban működik a vállalat turisztikai üzletága – több szállodát és éttermet is üzemeltetnek itt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.