A hazai okostelefon-használók közel háromnegyede nem teljesen elégedett a mobil-előfizetésébe beépített adatcsomagjával – derül ki a Google megbízásából készített felmérésből. A kutatás során megkérdezett mobilosok 57 százaléka jelezte, hogy kijön ugyan az egy hónapra rendelkezésre álló keretből, de az lehetne nagyobb is, míg 16 százalék számára túlságosan kevés a felhasználható adatmennyiség. A mobiltelefon-előfizetésekbe a szolgáltatók bizonyos mennyiségű adatforgalmat beépítenek, ez az esetek jelentős részében legfeljebb egy gigabájt. Ez pedig a gyorsan változó felhasználói szokásokat, illetve a nagyobb letöltési sebességet kínáló negyedik generációs mobilhálózatok terjedését figyelembe véve sok esetben már igencsak kevésnek bizonyulhat. Mindössze öt százalék azoknak az aránya, akik csak mobilinternetet használnak, kizárólag wifivel netezik a megkérdezettek 27 százaléka. A Google regionális kutatása szerint a magyarok nem tartoznak az okostelefont legintenzívebben használók közé. A román készüléktulajdonosoknak például 70 százaléka gyakorlatilag folyamatosan ellenőrzi eszközét, míg nálunk mindössze 59 százalékuk.
A legnépszerűbb okosmobilos alkalmazás az időjárás-előrejelzés, a megkérdezetteknek a 78 százaléka hetente használ ilyet, míg a közösségi médiát 69 százalékuk veszi igénybe. Az okostelefonnal rendelkezők jelentős része nincs tisztában azzal, hogy milyen lehetőségeket kínál a készülék. A felmérés során rákérdeztek arra is, hogy milyen szolgáltatást szeretnének leginkább elérni. A válaszadók fele arra vágyik, hogy mutassa és segítsen elkerülni a forgalmi dugókat, míg 41 százalékuk szeretne olyan megoldást, amellyel bankkártya nélkül, csak a készülékét használva fizethet. Ezek a lehetőségek azonban már most elérhetők, akár nálunk is, elég csak a Waze-re gondolni, amely a forgalmi torlódások elkerülésében segíthet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.