A Pannergy konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) szerint készített gyorsjelentésében ismerteti: konszolidált árbevétele 1326 millió forint, ami a bázisidőszak 1267 millió forintos értékét közel 5 százalékkal haladja meg a 2014. október 1-től életbelépő, több mint 20 százalékos miskolci hatósági árcsökkentés ellenére is. A növekedés elsődleges oka a Miskolci Geotermikus Projekt hőértékesítésének növekedése, amely 977 millió forintos árbevételt eredményezett az első félévben, ami 9 százalékos növekedést jelentő, 77 millió forintos változás az előző év azonos időszakához képest.
A társaság két kisebb, szentlőrinci és berekfürdői projektje felemásan teljesített az árbevétel szempontjából, Szentlőrincen a bázis időszakhoz mért 8 százalékos növekedés mellett 40 millió forint árbevételt realizált, míg Berekfürdőn 25 százalékos csökkenés mellett 15 millió forint árbevételt mutattak ki. Utóbbi a település gyógyfürdőjének folyamatban lévő átépítésével és az ennek következményeként felmerülő hőpiaci keresletkieséssel magyarázható. Az előző év azonos időszakához hasonló szinten, 294 millió forint volt az árbevétel a társaság kezelésében álló ingatlanokon felmerülő bérlői elektromos áramfogyasztások és egyéb költségek felmerülésével összhangban. Ezek a „közvetített szolgáltatás, továbbszámlázott költség” jelleg miatt a társaságon „átfolyó” tételek, azaz mind árbevételként, mind közvetlen költségként megjelennek az eredményben.
A tárgyév első félévében a közvetlen költségek szintje a bázis 877 millió forintról 987 millió forintra emelkedett, elsősorban a hőértékesítéshez kapcsolódó változó költségek fűtési szezonhoz köthető jelentős növekedése miatt, másrészt a már aktivált beruházások magasabb közvetlen amortizációs értéke miatt - írták. A működési eredmény (EBIT) 112 millió forint nyereség volt a tárgyidőszakban, ami jelentősen magasabb, közel duplája az előző év azonos időszakában kimutatott 61 millió forint értéknek.
A pénzügyi műveletek eredménye 113 millió forint veszteség volt a tárgyidőszakban, ami 48 millió forinttal kedvezőbb a 2014. év hasonló időszaki, 161 millió forint veszteségnél. A pénzügyi eredmény javulására pozitívan hatott a forint euróval szembeni, bázisidőszakhoz képest szerényebb gyengülése, ugyanakkor ettől függetlenül 36 millió forint veszteséget mutatott ki a társaság a devizás követelések és kötelezettségekhez kapcsolódó árfolyam különbözetként. A kedvezőtlen árfolyam-alakulás mellett az előző időszakhoz képest növekvő hitelállomány miatti magasabb kamatkülönbözetből adódó, 13 millió forint pénzügyi ráfordítás többlet is keletkezett.
A saját tőke a bázishoz képest közel 4 százalékkal csökkent, ami a köztes- és tárgyidőszaki mérleg szerinti eredmények hatása. Az egy részvényre jutó (saját részvényekkel csökkentett darabszámmal számolva) saját tőke 504 forintra csökkent, a bázis időszaki 527 forintról.
A Pannergy részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír a szerdai kereskedést 325 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb ára 369 forint, a legalacsonyabb 280 forint volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.