Robbanást várnak az online vásárlásokban
Az internetes vásárlás sokkal gyorsabban növekszik, mint "bármi más", ebben a szektorban az előző évhez képest erre az évre nagyjából 30 százalékos bővülés várható - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.
A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közölte idei második becslésének adatait, amely szerint júniusban felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése. Az egy évvel korábbihoz képest az előző havi 4,4 százalékos növekedés után júniusban 7,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene. Az árucikkek széles körére kiterjedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 29,2 százalékkal emelkedett.
Glattfelder Béla az M1-en azt mondta: már több mint két éve növekszik a magyarországi kiskereskedelmi forgalom. Az államtitkár szerint ez a nagymértékű vásárlói bizalommal függ össze. Van miből vásárolniuk az embereknek - mondta Glattfelder.
Az államtitkár kitért arra is, hogy az emberek egyre kevésbé vesznek részt személyesen a vásárlásban, az internet olyan értékesítési forma, amellyel egyre többen élnek. A számítások alapján idén nagyjából 30 százalékkal több árut vásárolnak az emberek interneten, mint egy évvel korábban.


