Joseph C. Wright tavaly 79 ezer dollárért (22 millió forintért) elárverezett, 1942-ben elnyert Oscar-díját 10 dollárért (2800 forintért) visszakaphatja az amerikai filmakadémia egy Los Angeles-i bíró ítélete szerint. A bírósági döntésre a filmakadémia és a mozis relikviákkal foglalkozó Nate D. Sanders aukciósház közötti megállapodás után került sor.
Joseph C. Wright a My Gal Sal című zenés vígjáték díszleteiért kapott Oscar-díjat 1942-ben. Örökösei 2014 júniusában bocsátották árverésre az aranyozott szobrot. A filmakadémia megkísérelte megakadályozni az aukciót, arra hivatkozva, hogy az a szervezet 1951-ben elfogadott szabályába ütközik. E szerint az Oscar-díjasok a szobor eladása előtt kötelesek tíz dollárért felajánlani a díjat a filmakadémiának. A Nate D. Sanders az átvett szobrot a Briarbrook aukciósház árverésén adta el. Az aukciósház korábban az közölte, hogy az akadémia még az árverés előtt vizsgálódott az ügyben, de tisztázták magukat azzal, hogy a szóban forgó szobrot még 1950 előtt adták át. A Nate D. Sanders szervezte korábban 15 Oscar-díj árverését, a gyűjtemény 2012-ben több mint hárommillió dollárért kelt el. Az Oscar-díj az egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb presztízsű művészeti díj – fogalmazott Gary E. Gans, a filmakadémia jogi képviselője.
Azért foglalkoztak ezzel az üggyel, mert szeretnék megőrizni a díj valódi értékét, és megmenteni attól, hogy közönséges árucikké váljon. Tavaly a filmakadémia egy másik Oscar-díjas örököseivel szemben is jogi lépéseket tett: Robert Surtees operatőr Oscarját a gyanú szerint az eBayen bocsátották áruba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.