BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra visszahízhat a kórházak beszállítói tartozása

Nem hozott végleges megoldást a kórházi tartozások nyár eleji konszolidációja. A jelenlegi mintegy 40 milliárd forintról már szeptemberre újra 60 milliárd forintra nőhet az az összeg, amivel kórházak a beszállítóknak tartoznak – hívta fel a figyelmet a Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetsége (MOBSZ).

Áprilisban egy kormányhatározat különített el hatvanmilliárd forintot az egészségügyi intézmények adósságrendezésére. A beszállító cégek ennek mintegy 90 százalékát meg is kapták június végéig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adatai szerint. Lejárt számláinak kiegyenlítésére a meghirdetett konszolidációs program kezdetekor több mint 8000 vállalkozás nyújtotta be igényét.

A MOBSZ szakértőinek becslése szerint azonban a 60 milliárd forint csak részben enyhítette a nehézségeket, hiszen az intézmények jelenleg is mintegy 40 milliárd forintnyi tartozást görgetnek maguk előtt, ami szeptember végére ismét megközelítheti a 60 milliárd forintot.

A konszolidáció mindenképpen szükséges lépés volt, de csak tűzoltásként értelmezhető. Tovább kellene menni ezen az úton, mert az adósság már most érezhető mértékben termelődik újra – mondta Csipő Georgina, a MOBSZ szakmai projektfelelőse.

A szervezet álláspontja szerint a helyzetet csak a finanszírozási rendszer új alapokra helyezése oldhatja meg. Továbbra is javasolják egy védőháló létrehozását, amelyben kiemelt szerepet kapnának az állami hátterű hitelintézetek, és szeretnék elérni az életmentő eszközök áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentését is. Kamatmentes állami hitellel, készfizető kezesség vállalásával vagy a tartozások ingyenes faktorálásával jelentősen javulna a rendszer stabilitása – véli Csipő Georgina.

A jelenlegi gyakorlat szerint a cégek előfinanszírozzák a 27 százalékos terhet is, amit a vételárral együtt szintén nem kapnak meg időben. Miközben a gyógyszerek esetén 5 százalék a kulcs, addig egy életmentő, beültethető defibrillátor vagy egy szívkatéter esetén 27 százalék az áfát kell fizetni. Ezt, az ingyenesen kihelyezett árukészleteket és az egyéb költségeket is beleszámítva a hazai kis- és középvállalkozások finanszírozzák az egészségügyet – írja a MOBSZ.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.