Elutasította az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) a T-Mobile US arra vonatkozó indítványát, hogy tovább korlátozzák a legnagyobb mobilszolgáltatók pályázati lehetőségeit a frekvenciaértékesítés során. A második negyedévben a harmadik legnagyobb amerikai mobilcéggé előlépő T-Mobile és szövetségei a jövő évi frekvenciatender kapcsán igyekeztek már időben biztosítani kedvező pozíciójukat. Az érintett vállalatok lépése abból a szempontból érthető, hogy a negyedik generációs mobilszolgáltatások kiterjesztéséhez kulcsfontosságú, hogy további spektrumokra tegyenek szert, a piac két óriása, a Verizon és az AT&T azonban a rendelkezésére álló forrásoknak köszönhetően számottevő előnnyel indul az értékesítésen.
Az FCC egyébként már a múlt évben úgy döntött, hogy minden területen lesznek olyan frekvenciatartományok, amelyekért a legnagyobb szolgáltatók nem szállhatnak versenybe, ezzel lehetőséget adva a kisebb cégeknek arra, hogy eredményesen szerepeljenek a pályázaton. Az öttagú testület múlt heti egyöntetű szavazása alapján további korlátozásra nincs szükség.
Az Egyesült Államokban valószínűleg jövő márciusban induló spektrumértékesítés több szempontból is kiemelt jelentőségű. Egyrészt 2008 óta nem volt lehetőségük a vállalkozásoknak, hogy az alacsony hullámhosszú tartományba tartozó spektrumot vásároljanak, másrészt pedig a hálózatfejlesztés szempontjából igen vonzó frekvenciákat adnak majd el. Ez a tartomány kiválóan alkalmas arra, hogy nagy területeket viszonylag kisebb ráfordítással fedjenek le, ugyanis kevesebb adótornyot kell felépíteni. Emellett az értékesítésre váró frekvenciák kulcsszerepet játszhatnak a negyedik generációs szolgáltatások nyújtásában. Ez azért fontos, mert a globális tendenciák azt mutatják, hogy a mobiltársaságok bevételeiben egyre meghatározóbb szerepet játszik az adatforgalomból nyert összeg. A 4G pedig már csak sebessége miatt is nagyobb fogyasztásra ösztönzi a felhasználókat. Egy átlagos észak-amerikai mobilozó havonta mintegy 2,4 gigabyte-nyi adatforgalmat generál, ez az érték 2020-ra 14 gigabyte-ra nőhet az Ericsson előrejelzése szerint, vagyis nagy lehetőséget kínál a mobilnet a bevételek növelésére a következő években.
Bár az FCC korábban jelezte, hogy szándékukban áll az is, hogy segítsék a kisebb szolgáltatókat a birtokukban lévő spektrumok mennyiségének növelésében, azért érdemes megemlíteni, hogy a piac két legnagyobb szereplője sincs túl könnyű helyzetben. A használatban lévő alacsony hullámhosszú frekvenciatartományok nagyjából 70 százalékát uralja a Verizon és az AT&T, ugyanakkor a mobilelőfizetők mintegy háromnegyedét kell kiszolgálniuk. Vagyis ezek a vállalatok is érzik a kapacitások szűkösségét, így nyilván minél nagyobb mennyiségű spektrumot szeretnének elnyerni.
Az, hogy jóval több mint fél évvel az értékesítés megkezdése előtt már komoly helyezkedés indult, azt vetíti előre, hogy az Egyesült Államok igencsak jól járhat az újabb tenderrel. A már említett 2008-as pályázat több mint 40 milliárd dollár bevételt hozott az államnak, és jövőre is újabb milliárdokra számíthat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.