BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamisan gyógyhatásúnak hirdette a termékeit, a GVH megbírságolta

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A vásárlók megtévesztése, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 1,2 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Immunotic Kft.-t.

A közlemény szerint az Immunotic Kft. által előállított és forgalmazott Immunotic készülékcsaládot a cég 2013 augusztusa és 2014 decembere között a honlapján, közösségi oldalakon, a saját blogján olyan gyógyító hatásokkal népszerűsítette, amelyeket nem tudott a tudomány elvárásainak megfelelő bizonyítékokkal alátámasztani. A fogyasztók azt gondolhatták, hogy számos betegség kezelhető a készülékek használatával.
   
A GVH szerint az Immunotic Kft. megalapozatlan egészségre vonatkozó állításokat tett honlapján és a Facebook oldalán a vizsgált időszakban ImmunoSlim készülékével összefüggésben, mondván, a normál testsúly, vagyis a fogyás vagy a hízás különösebb megerőltetés nélkül, pusztán a gép rendszeres használatával elérhető. Az eszköz hatékonyságára vonatkozó állításait azonban nem igazolta bizonyítékokkal - tették hozzá.
   
Kiemelték: a versenyhivatal a jogsértéssel érintett árukból realizált, időarányos árbevétel 5 százalékát tekintette a bírság alapösszegének.
   
A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a jogsértéssel érintett termék bizalmi jellegű, a megcélzott fogyasztói kör jelentős része az egészségügyi problémáik miatt fokozottan kiszolgáltatott valamint, hogy a jogsértő kommunikáció 16 hónapig volt elérhető - olvasható a közleményben.
   
A versenyhivatal enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a honlapi tájékoztatások egy része a fogyasztók szűk köréhez jutott el, a blog látogatottsága alacsony volt és az egyes kommunikációs eszközökön figyelmeztető tájékoztatások szerepeltek arról, hogy a készülékek nem gyógyítanak.
   
A GVH felhívta a figyelmet, hogy a vállalkozásoktól olyan bizonyítékokat vár el az egyes állítások igazolására, amelyek egyrészt alátámasztják gyógyító vagy egészségre vonatkozó állításaikat, másrészt megfelelnek a tudomány elvárásainak, és e bizonyítékokkal rendelkezniük kell már a reklámjaik közzététele előtt.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.