Szeptemberben ezer köbméterenként körülbelül 245 dollárért érkezik az orosz gáz az országba, tudta meg a Világgazdaság. Az októbertől érvényes ár ennél is alacsonyabb lehet 4-5 százalékkal.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hazai gáztarifák is csökkennek a fogyasztóknak. Németh Lászlóné lapunkkal azt közölte: a hazai gáztarifaképzés fő szempontja a kiszámíthatóság. Ha most követnénk az alacsony világpiaci gázárakat, akkor azok esetleges emelkedését is követnünk kellene. Románia után Magyarországon a legolcsóbb a lakossági gáz az EU-ban. A fix hatósági árat a Főgáz a saját hatáskörben nem csökkentheti.
A nemzetközi árcsökkenésnek két oka van: esnek az európai versenypiaci árak, és egyre alacsonyabb ár következik az eladó Gazprom Export olajárindexált formulájából is. A behozatal októbertől esélyes, további olcsóbbodását is az ígéri, hogy a TT- jegyzések mintegy 5 százalékkal, az olajárindexált orosz formulával számolt ár nagysága pedig 4-5 százalékkal lehet alacsonyabb a mostaninál a jelenlegi piaci adatok alapján. A végleges árat befolyásolja, hogy az elszámolás dollárban történik, a TTF-jegyzések pedig euróban születnek, vagyis figyelembe kell venni az euró és a dollár árfolyamának a változását is.
Az orosz társaság Európában alkalmazott áraiban egyre kisebb súllyal szerepel a két olajtermék mediterrán piaci jegyzését követő, eredeti árképlet, és egyre nagyobbal a hollandiai gáztőzsde (TTF) jegyzésára. Az arány a magyarországi import esetében már 90 százalék a TTF javára. A Világgazdaság információi szerint a Gazprom Export vevői már szívesebben feladnának az eddig elért győzelmükből, vagyis a spotpiaci árak erőteljes figyelembevételétől, hiszen ha az eredetileg megállapodott árképlet szerint vásárolnának, most jobban járnának.
Igaz, a hosszú távú szerződésekben rögzített formula (amelyet az orosz eladó mellett más hosszú távra leszerződött társaságok, így a norvégok is érvényesítenek) mindig tartalmaz egy szerény prémiumot a szabadpiaci termékhez képest. E prémiumra azért „jogosult”, mert a szerződés rugalmas, megengedi a megállapodott mennyiségnél nagyobb és kisebb tételek átvételét is, adott határokon belül. (Magyarország épp e lehetőséget kihasználva kap még három évig olyan orosz gázt, amelynek az utolsó molekuláját eredetileg ez év végén kellene átvennie.) A versenypiaci ügyleteknél nincs ilyen mozgástere a vevőnek: amit megvett, át is kell vennie.
A Gazprom tavaly 700 millió köbméter olyan gázt tárolt Magyarországon, hogy az Ukrajnán keresztüli tranzit elakadása esetén is teljesíthesse itteni (és szerbiai) kötelezettségeit. Elakadás ugyan nem volt, de mivel az orosz társaság így is eladta a teljes tételt hazai vevőknek, és mert továbbra sem zárható ki egy tranzitzavar, a társaság tavasszal jelezte, hogy az idén megismételné a múlt évi konstrukciót, de annál bő kétszer nagyobb mennyiséggel. Júniusban azonban olyan hír érkezett, hogy – az Ukrajnában történő magyar gázszállítás miatt – megcsappant az itteni tárolási kedve. Nincs róla információnk, hogy újból magyarországi tárolásra készülne, de még van idő.
Az elmúlt fűtési idényt a Gazprom gázával együtt sem várták a hazai tárolók teljes töltöttséggel. Ez nem is volt baj, mert a hazai kereslet folyamatosan esik, a telek pedig néhány éve enyhék. A Magyar Földgáztároló Zrt. létesítményei tegnap 25,3 százalékos töltöttségen álltak, e szintet tavaly már július 24-én elérték.
Az energiaszoltáltató állami közműholdingról cikkünket itt olvashatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.