BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar városfejlesztési cégek mutatkoztak be Törökországban

Tíz magyar, vízgazdálkodással és városfejlesztési technológiákkal foglalkozó cég kapott bemutatkozási lehetőséget a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közreműködésével a törökországi KentExpo-n október 8-11. között.

A kereskedőház szombati, az MTI-nek küldött közleményében azt írta, Magyarország partnerországa és díszvendége a világ egyik legnépszerűbb víz- és hulladékgazdálkodási, városfejlesztési kiállításának, amelyen jelentős sikereket értek el a magyar innovatív technológiákat és a versenyképes szaktudást bemutató cégek.

A közlemény szerint Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára az eseményhez kapcsolódó vízügyi kongresszuson kijelentette: a magyar kormány kész arra, hogy megerősítse gazdasági kapcsolatait Törökországgal úgy, hogy közben az exportképes kis- és középvállalkozások jelenlétét is ösztönzi.

Ennek érdekében az MNKH közreműködésével aktív jelenlétre ösztönzi a fenntartható fejlődéssel és a környezetvédelemmel foglalkozó cégeket, valamint lehetőséget teremt a magas hozzáadott értékű termékeket és szolgáltatásokat előállító vállalkozások számára a török exportra - tette hozzá. 

Nemzetközi tanulmányok szerint 2050-re a világ lakosságának 70 százaléka városban fog élni, ezért is fontosak az intelligens vízgazdálkodási és városüzemeltetési megoldások - emelte ki Pana Petra. Magyarország nagy hagyományokkal és széleskörű ismeretekkel, fejlett vízi infrastruktúrával rendelkezik a vízkezelés területén, kész ezt a tudást a török igényekhez igazodva megosztani - jelentette ki a helyettes államtitkár.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház standján a víz- és szennyvízgazdálkodási megoldások mellett nagy sikerük volt a különböző "smart city" megoldásoknak is, így például az intelligens mérési, irányítástechnikai és megfigyelőrendszereknek, a magyar innovatív tudástechnológiának - áll a közleményben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.