Nagyon bejöttek az új iPhone-ok az Apple-nek
A vállalat összesen 48 millió iPhone-t adott el ebben az időszakban, a tavalyihoz képest 9 milliós bővülésben meghatározó szerepet játszottak a szeptember végén piacra dobott új modellek. Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett, újabb rekord negyedévet zárt az Apple, ami egyben azt is jelenti, hogy a vállalat története legjobb üzleti évén van túl.
A szeptemberben zárult három hónap az 51,5 milliárd dolláros bevétel mellett 11,1 milliárd dolláros nyereséget hozott a cégnek, ez 31 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Az Apple negyedik üzleti negyedévén egyelőre nem érződtek a kínai gazdaság nehézségei, a 2014 július-szeptemberi időszakhoz képest közel duplájára, 12,5 milliárd dollárra nőttek a távol-keleti országból származó bevétel.
A társaság kiugróan jó eredményeiben meghatározó szerepet játszottak a szeptemberben piacra került új iPhone modellek, a 6S és a 6S Plus. Ezekből már a nyitóhétvégén 13 milliót adtak el, igaz ezek egy részét már a következő negyedévhez számítja majd a cég. A 48 millió darabos iPhone értékesítés éves összevetésben 22 százalékos növekedést jelent, viszont az okostelefonokból származó bevétel még nagyobb mértékben, 36 százalékkal nőtt, vagyis erősödött a drágább modellek iránti kereslet.
A teljes 2014/2015-ös üzleti évet vizsgálva 233,7 milliárd dolláros (65992 milliárd forint, valamivel több mint kétszerese a magyar GDP-nek) bevételt ért el az Apple, ami 28 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A vállalat nyeresége még nagyobb mértékben bővült, az 53,4 milliárd dolláros profit 35 százalékkal múlta felül a 2013/2014-es üzleti évben elért adózott eredményt.