Opten: újra csúcson volt a cégtörlések száma
REKORD Több mint ötezer vállalkozás szűnt meg szeptemberben Magyarországon, ennyi törlés még soha nem volt – közölte az Opten: A céginformációs szolgáltató szerint ugyanakkor ez nem meglepő, mivel augusztusban jelentős ügyhátralék halmozódott fel a cégbíróságon. Augusztusban rendkívül kevés, mindössze 2086, szeptemberben pedig 5006 gazdasági társaságot törölt a cégbíróság, ami csaknem másfélszer annyi, mint 2014 azonos időszakában.
A közlemény idézi Tóth Tamást, az Opten ügyvezetőjét, aki kifejtette: a végelszámolások, felszámolások és kényszertörlések összesített mutatója továbbra is magas, a cégalapítások száma pedig alacsony, így várhatóan jövőre is folytatódik a működő társas vállalkozások számának csökkenése. Az összegzés szerint tavaly egész évben 57 ezer céggel szemben tett közzé a cégbíróság törléssel végződő eljárást, idén viszont már az első fél évben 36 ezernél több új eljárás indult. A különböző eljárások átlagos átfutási ideje eltérhet, de az adatok alapján jelentős mennyiségben zárulnak most azok, amelyeket tavaly indítottak el. Jövőre ismét megszűnési rekordokra lehet számítani – írta a közleményben az Opten.
A megszűnési hullámot tovább dagaszthatja 2015 végén és 2016 elején az is, hogy 2016. március 15-én lejár a 2014 márciusa előtt alapított korlátolt felelősségű társaságok tőkemoratóriuma, és minimális törzstőke-kötelezettségük 3 millió forintra emelkedik. 2015 szeptemberében még mindig 120 ezer olyan cég van, amelyik nem tett eleget ennek a kötelezettségnek.
Tóth Tamás viszont a cégvilág hosszú távú megtisztulásának jeleként értelmezte, hogy szeptemberben tovább csökkent felszámolási eljárás lefolytatása utáni törléseknek az aránya. Míg 2013 szeptemberében a cégek 58 százaléka szűnt meg felszámolás által, tavaly csak 47 százalék, idén szeptemberben pedig már csak 35 százalék.


