BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felhőben utazik az Invitel

Erős évet tudhat maga mögött az Invitel Zrt. az adatközponti szolgáltatások terén, a „betelepülőkkel” ugyanis gyakorlatilag megtelnek a cég erre szolgáló telepei. Ezért a jövő év végére tervezett kapacitásbővítést előrébb hozzák – jelentette be Javorniczky Áron, az Invitel vállalati és nagykereskedelmi üzletágának vezérigazgató-helyettese egy szerdai sajtóbeszélgetésen. Jelenleg a cégnek Budapesten négy adatközpontja van, közel háromezer négyzetméteren. Ezt kívánják mintegy ötszáz négyzetméterrel bővíteni.

A beruházás összegét nem árulták el, ahogyan az sem derült ki, hogy az adatközponti szolgáltatás mekkora részét képezi a cég éves forgalmának, de azt a Világgazdaság kérdésére Javorniczky elmondta, hogy az IT-szolgáltatások már az összbevétel tíz százalékát adják, holott ez néhány évvel ezelőtt még csak két-három százalékot tett ki. (A cégbírósági adatok szerint a társaság tavalyi bevétele meghaladta a 47 milliárd forintot.)

Az internet „közjóvá” vált, a digitalizáció miatt a sávszélességigény exponenciálisan növekszik – mondta Barta Attila, a nagykereskedelmi igazgatóság vezetője. Ezért a DataCenterek bővítése mellett az optikai hálózat fejlesztése is elengedhetetlen lesz. Az Invitelnek jelenleg kilencezer kilométer hosszú optikai hálózata van, amelyet mintegy ezer kilométerrel kell majd bővíteni – emelte ki Barta.

A felhőalapú technológiák alkalmazása gyorsan terjed, ám a hazai bővülési ütem egyelőre messze elmarad a fejlett világétól – mondta Marton László, a nagyvállalati és kormányzati igazgatóság vezetője. Magyarországon a vállalatok nyolc százaléka él a felhőszolgáltatásokkal. Ennek magyarázata elsősorban a bizalomhiány. A felhőalkalmazások mellett az egységes kommunikáció – Unified Communication – is korai életciklusában van Magyarországon, márpedig ez jelentős mértékben képes fejleszteni egy cég kommunikációs képességeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.