BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hurghadába nem repül a Wizz Air

November 28-tól határozatlan időre felfüggeszti Budapest és az egyiptomi Hurghada közötti járatát a Wizz Air – közölte a diszkont-légitársaság csütörtökön az MTI-vel nem sokkal azután, hogy az Orosz Biztonsági Szolgálat bejelentette: október 31-én a Kogalymavia orosz légitársaság Sarm es-Sejkből indult járata terrortámadás miatt zuhant le. A légitársaság menetrendje éppen idén májusban bővült a Budapest–Hurghada közötti járattal, amely heti egy alkalommal indult. A mostani döntést a működési környezet felülvizsgálatát követően hozták meg . A Kartago Tours ugyanakkor továbbra is repül az észak-afrikai országba. Hetente egyszer induló charterjáratuk egyelőre nem áll le, tudta meg lapunk Füry Mihálynétól, az utazási iroda ügyvezetőjétől. A Konzuli Szolgálat honlapján elérhető tájékoztató szerint Egyiptom továbbra is a II. fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek kategóriájába tartozik, kivéve a Sínai-félsziget északi és középső területeit. Ezek az I., azaz az utazásra nem javasolt térségek listáján szerepelnek. A biztonsági besorolásnak azért van különös jelentősége, mert amennyiben a Külgazdasági és Külügyminisztérium utazásra nem javasolt célpontok közé tesz egy térséget, az utazási irodák leállítják az oda induló chartergépeket.

A Wizz Air eközben megújította szerződését a Lufthansa Technik Maintenance Internationallel (LTMI) és a Lufthansa Technik Budapesttel (LTB) a magyar, romániai és szlovákiai bázisú flottájának karbantartási munkáira. A nyolc évre szóló szerződések összértéke nem publikus. Az LTMI Romániában Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron és Craiovában, Szlovákiában pedig Kassán végzi a munkákat, míg az LTB Budapesten és Debrecenben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.