BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félmilliárdot ért Janis Joplin Porschéja

History of the Universe, azaz A világegyetem története a címe az itt látható Porsche 356 C fényezésének, és ennek is megvan a külön története. Janis Joplin énekesnő használtan vásárolta ezt az autót 3500 dollárért 1968-ban, majd a zenekarát, a Big Brother and the Holding Companyt kísérő Dave Richardsnek adta oda, hogy fényezze le, és 500 dollárt adott neki. Ekkor kapta az első különleges megjelenését, először is Candy Apple Red színűre fényezte át az egész autót, majd elkezdett dolgozni a részleteken.

Többek között a zenekar tagjai, tájképek kerültek a lemezekre, az énekesnő pedig 1970-ben bekövetkezett haláláig rendszeresen használta az autót. Egyszer ellopták a kocsit, és a tolvaj gyorsan lefújta a meglehetősen feltűnő karosszériát, szerencsére gyorsan elkapták, és Dave Richards még úgy el tudta távolítani a friss festéket a műalkotást fedő lakkrétegről, hogy nem maradt nyoma a közjátéknak. Az énekesnő halálakor az utcán parkoló autót az ügyvédje elszállíttatta, hogy megóvja, majd a család az énekesnő menedzserének adta kölcsön, aki Los Angelesből átszállíttatta New Yorkba, ahol több ismerősének is kölcsönadta.

Janis Joplin testvérei 1973-ban szerezték vissza a Porschét, és több évig használták, de amikor teljesen felújították, az eredeti delfinszürkére fényeztették a karosszériát. Később rájöttek, hogy hibát követtek el, és a fennmaradt fényképek alapján újra ráfestették a karosszériára a History of the Universe című műalkotást. 1995-től húsz éven át a Rock and Roll Hall of Fame-ben volt kiállítva az autó, amelyet a mostani, az RM Auction által szervezett árverésen értékesítettek először azóta, hogy Janis Joplin megvásárolta. Az árverés előtt újra tökéletes műszaki állapotba hozták a kocsit, a szakértők úgy becsülték, az 1964-ben gyártott Porsche 356 C 1600 SC Cabriolet 400–600 ezer dollárt (115–173 millió forintot) fog elérni, ehhez képest 1,76 millió dollárnál (508 millió forint) fejeződött be a licit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.