BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatéves csúcs jöhet a lakáshiteleknél

Az új lakáshitelek volumene 2015 végére várhatóan mintegy 35-40 százalékkal haladja meg az előző évi értéket – a forintosításhoz kapcsolódó hitelkiváltások nélkül –, és ezzel elér az utoljára 2009-ben látott, 330 milliárd forint körüli szintre – közölte a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. A társaság előrejelzése szerint a Fundamenta idén is nagymértékben, megközelítőleg 30 százalékkal tudja növelni a hitelkihelyezését, amellyel a piaci részesedése 25 százalék körül alakulhat.

A háztartások viszont ezzel az elmúlt évekhez képest jelentősen megnövekedett hitelkereslettel még most is nettó hiteltörlesztők: ahhoz, hogy a lakáshitel-állományuk a gazdasági növekedést támogató, egészséges és fenntartható módon bővülhessen, legalább évi 500 milliárd forint körüli folyósított volumenre lenne szükség a mai körülmények között – vélik a társaság szakértői. A Fundamenta előrejelzése alapján ennek eléréséhez a piacnak még legalább két-három évre lehet szüksége, de az elmúlt két év folyamatai ebből a szempontból biztatóak.

A lakás-takarékpénztár elemzése ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a jegybank legfrissebb statisztikái romló tendenciát mutatnak a lakáshitelek minőségénél. Az év első negyedévében végbement forintosítás és elszámolás még javulást hozott azzal, hogy a nem teljesítő adósoknál mérsékelte vagy megszüntette a hátralékukat – ez a hatás azonban átmenetinek bizonyult. Megfigyelhető viszont, hogy a 2010 – de még inkább 2011 – után hitelt felvett adósok törlesztési képessége és hajlandósága nagyságrendekkel jobb a megelőző időszakokhoz képest.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.